Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. szeptember 11., Össztanári értekezlet - Az egyetem vezetésének időszerű feladatainak megbeszélése

- 5 ­a tanácsülés hatása alatt kissé másképpen lát­ja jövendő munkáját. 10 éve professzor, olyan evek voltak ezek, amelyek az Egyetem fejlődé­sében lényeges szerepet játszottak. Egyetemünk hazánk egyik legnagyobb egyeteme és ez az egye­tem az elmúlt 10 évben komoly szakmai és világ­nézeti fejlődésen ment át. Igyekezett nemcsak szemlélője, de szerény munkájával aktiv részese is lenni ennek a fejlődésnek. Mindig úgy érezte, hogy barátok között van. Tudja jól, ho^y a mun­kája megszaporodik és valószínűleg nehéz felada­tok megoldására is sor kerül, de tudja, hogy továbbra sem lesz egyedül, munkájában segítségé­re lesz az egyetem rektora, az állami vezetés, a pártvezetés, a KISZ vezetés és nem utolsó sor­ban tanártársai. Kéri ezt a támogatást. Célunk egyetemünk szocialista egyetemmé fejlesztése^ és ezen belül olyanná alakítása, hogy példakép legyen az ország előtt. Szereti az egyetemet, szereti a kollégákat, az ifjúságot, az embere­ket; ez határozza meg tehát jövőbeni munkáját. Kéri Rektor Elvtársat és az itt megjelent professzor elvtársakat, hogy az elkövetkezendő feladatok megoldásában legyenek segítségére és támogassák, hogy az egyetem szocialista szellemű oktatásában további eredményeket, sikereket tudjanak elérni, mert eredményes mun­kát csak akkor tud végezni, ha mindenben érzi és élvezi tanártársai bizalmát. Éppen ezért igen jól estek neki a bizalom megnyilvánulásai, az állami és a pártvezetés részéről egyaránt. Köszöni a megnyilvánult bizalmat és minden igye­kezetével teljes erejével azon lesz, hogy ennek eleget tudjon tenni. Rektor: miként a tanácsülésen már kifejhette, most is kifejezést ad annak, hogy Tarján profesz- szor elvtárs eddig is intenziv munkát fejtett ki az egyetem életében, jól ismeri az egyetem problémait. Évek óta tagja a felvételi bizott- ságna, mint a Rektor által delegált tag és e munkakörben, amely minden szempontból, szakmai és politikai szempontból egyaránt rendkívül kényes és súlyos feladatokkal jár, feladatának eredményesen eleget tudott tenni. Évek óta a diákkollégiumi bizottságnak elnöke. Itt egy másik olyan problémakörrel találkozott, mint professzor, amely jellegzetes kérdése egyete­münknek. A diákotthonoknak kollégiummá való átalakítása szervezési és szervezeti problé­máinak megoldásában óriási munkát végzett. Több más egyéni feladatot is kapott, amelyek szintén igen nagy jelentőségűek. A rádióaktiv izotópok kutatási problémáinak kézbentartása, 6

Next

/
Thumbnails
Contents