Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1960. február 3., IV. egyetemi tanácsülés - Egyetemünk Üllői u. 25. sz. alatti leánydiákotthona helyzetéről készült jelentés megbeszélése
Budapesti Orvostudományi Egyetem» 6201/1959, Egyetend tanácsúiési anyag* Az Etikai Bizottság működésével kapcsolatos problémák megbeszélése. Az Egészségügyi Minisztérium múlt év október hónapban kelt leiratában felhívta a figyelmemet, hogy az elmúlt időszakban az Orvostudományi Egytemeken működő Orvosetikai Bizottságok igen elenyésző számú etikai ügyet tárgyaltak. A minisztérium véleménybe szerint a bizottságok munkáját legfőképpen az a helytelen szemlélet gátolja, hogy csak bejelentés alapján foglalkoznak etikai kérdésekkel. A minisztérium álláspontja szerint szükséges, hogy a bizottság foglalkozzék azokkal a dolgozókkal, akik]:el kapcsolatban ha nem is-bejelentés, de valamilyen formában észrevételek merülnek fel. Bejelentés esetén pedig kívánatos a bejelentő meghallgatása. A leirattal kapcsolatban kértem dr. Petényi Géza egyetemi tan. r elvtárs, az Orvosetikai Bizottság elnökének, valamint egyetemünk Szakszervezeti Bizottsága elnökének észrevételeit. Ezen észrevételeket 1./ és 2./ alatt az alábbiakban, azzal küldöm nmg, hogy a kérdés megvitatását február 5-i egyetemi tanácsülésünk napirendjére tűztem ki. 1./ ” A fenti számú átiratra a következőkben válaszolok! a. / Az Egészségügyi Minisztérium személyzeti osztályvezetője körlevele megállapítja, hogy egyes helyeken az állami voze- ; tök nem támogatják kellően az Orvosethikai Bizottság munkáját. Ezzel kapcsolatban megáilapítható, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetemen ily^en jelenség nem merült fel. b. / .. A 67»620/T;59«BI/l* számú körlevél nehezményezi,hogy a Budapesti Orvostudományi. Egyetemen működő Orvos etikai Bizottság elenyésző számú etikai ügyet tárgyalt.-A negyei etikai szervek havonta átlag 5-5 ügyet tárgyalnak. Feltétlenül szükségesnek tartja, hogy na Bizottság foglalkozzék azokkal a dolgozókkal, akikkel kapcsolatban, ha nem is bejelentés, de valamilyen formában észrevételek merülnek fel,” A körlevél nem határozza meg, hogy mit kell érteni az "észrevételek" megjelölésén. Embereknek beszélgetés közben tett mondásai, véleményei, vagy szállingózó híreket jelent-e ez. Olyan megnyilvánulásokat kell-e érteni, amelyeket az illető nem akar hivatalosan bejelenteni, azaz-aminek bejelentéséért az illető nem vállalja a felelősséget, A Bizottság megalakulásakor az': az álláspon tot foglalta el,hogy névbelen bejelentésekkel nem foglalkozik. A Bizottság minden panaszt, ami hivatalos utón az állami szervek hez érkezik s onnan átteszik a Bizottsághoz, pontosan*megvizsgál s természetesen meghallgatja személyesen a bejelentőt. Ha ez feleslegesnek tetszik, külön megindokolja. . /.