Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. március 20., Rendkivüli nyilvános ünnepi tanácsülés - Megemlékezés a Magyar Tanácsköztatásaság kikiáltásáról

Tisztelt ünneplő közönség, kedves elvtársak! Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük március 15.-ét. Szerte az országban elhangzott, hogy nemzeti életünknek ez a dátuma milyen nagyjelentőségű. Hogy a 48-as forradalom napi­rendre tűzte Magyarország jövendő sorsának kérdését, a feudalizmus felszámolását és a polgári társadalom alapjainak lerakását. Rá­mutattunk azonban arra is, miért nem sikerült annak idején ez a kisérlet, miért maradtak a problémák továbbra is nyitva, miként éleződött a helyzet annak következtében, hogy a fokozatosan erő­södő polgárság boldogulását mo3t már a Habsburg monarchia kere­tein belül látta és a 67-es kiegyezésben szentesi tette is a feu­dális hatalmakkal kibékülésre törekvő kompromisszumos politiká­ját. Ezért a polgári forradalom végigvitele lényegében a prole­tariátus feladatává vált és ennek vállalása történt meg az 1918- as őszirózsás polgári demokratikus forradalómban. Ugyanakkor azonban megmutatkozott, hogy a társadalmi fejlődés következmé­nyeképpen a polgári demokratikus forradalom elérhető vívmányai történelmileg túlhaladottak már és napirendre került a polg.dem. forradalomnak proletárforradalommá való átfejlesztése. így kö­vetkezett el 4o évvel ezelőtt 1919 márc.21-e, a prol.dikt. kikiáltása Magyarországon. A magyar tanácsköztársaság nemzeti történelmünk legjobb hagyományainak egyenes folytatója. Foly­tatója a parasztság antifeudális küzdelmeinek, a munkásosztály- korábbi harcainak, a nemzeti függetlenségért folyó több évszá­zados harcnak, s minden olyan mozgalomnak, mely a társadalmi haladást irta zászlajára. S nemcsak vállalta a korábbi haladó mozgalmak örök­ségét, hanem a változott viszonyoknak megfelelően továbbfejlesz­tette és korábban soha nem látott színvonalra emelte ezt a har­cot. Hogy 48. ügyét ne csak befejezzük, hanem tovább is vigyük a szocialista forradalom felé, ez azért vált lehetségessé, mert a haladás élén már a legkövetkezetesebben forradalmi osztály, a munkásosztály állt, s mert a munkásosztály harcát olyan párt vezette, a Kommunisták Magyarországi Pártja, mely megértette a társadalom fejlődésének törvényeit. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával népünk törté­netében először került hatalomra a munkásosztály vezetésével a dolgozó nép s ezzel hazánk világviszonylatban is a társadalmi haladás élére állt. A Magyar Tanácsköztársaság megdöntötte a magyar nép elnyomóinak hatalmát, kisajátít)tta a földbirtokos osztályt és a burzsoáziát. Először teremtett demokráciát a dolgozó tömegek•számára; a tanácsokon keresztül a dolgozók köz­vetlen részesei lettek az állam irányításának. A magyar forradalo ügyét a nemzetközi forradalmi mozgalom ügyéhez kapcsolta, szö­vetségre lépett Szovjetoroszországgal, megzavarta az antant Szovjet-Oroszország ellen irányuló intervenciós harcait. Eorra- dálmi honvédő háborút folytatott az antant imperialisták ellen; a magyar proletáriátus vérével áldozott a szocialista vívmányok és a nemzeti függetlenség védelme érdekében. íd 0

Next

/
Thumbnails
Contents