Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958
1958. július 2., VIII. egyetemi tanácsülés - A fiatal oktatók szakmai és tudományos fejlődésével foglalkozó bizottság munkájáról jelentés
- 22 Rektor: a manuális szakmák még egyetemünkön is meglehetősen hiányában vannak a belgyógyászati és kórtani ismereteknek, ami súlyosan kihat a^ betegekre. Ezt a hiányt is feltétlenül pótolni kell. Ezért igyekeznek egyes manuális klinikák belgyógyász konziliáriust szerezni. A kis manuális szakmákban dolgozó kollégáknak a " nagy sebészeti u intézetekkel csereszolgálatot kellene tartani. A manuális szakmáju klinikákon olyan orvosoknak kell dolgoznj,akiknek óriási munkabírásuk van. Nehezebb a tudományos munka végzése, ha valaki naponta 5-6 órán át állva operálj vág/ műtétben asszisztál. Mégis az egyetem sebészeti klinikáin dolgozóknak igy is ereje kell hogy maradjon a tudomány művelésére is. Ilyen kérdés a tudományos üléseken való részvétel is, ha a professzor azokkal megbeszéli az ülést, akik jelen voltak, ez. pl. a többieket is ösztönözni fogja. Amit Farkas elvtárs a vizitekről mondott, annak jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni. Ahogy a professzor vizsgál, ahogy a tanársegédeket megkérdezi, ahogyan gondolkodik, az másképpen vésődik bele a fiatalokba, mintha könyvből megtanulj a iC- A kórtermi viziteknek óriási jelentőségük van. Sajnos nemcsak, hogy a professzor nem vizitel, de mégL&z osztályvezető tanársegéd is egyedül megy be a kórterembe. Legalább az adjunktusoknak és az osztályvezető tanársegédeknek kell együtt vizitelni a beosztottakkal. A sebész »professzorok üljenek össze és egyezzenek meg abban, hogy mi a legjobb módszer a műtétek terén, hogy a szakvizsgára kellően felkészüljön a fiatal orvos. Olyan műtété- * két is el kell tudni végezni egy sebésznek, amit még nem csinálté Me abból álljon a tudása, hogy csak azt a műtétet tudja elvégezni, amit már egyszer végzett. Bizonyos műtéti ismeret természetesen szükséges, de elengedhetetlen a sebészi gondolkodás és ennek a kialakítása fontos a fiatal o rvosban. A műtéti kiírásokra vonatkozóan javasolja, hogy a műtéteket súlyosságuk szerint a professzor Írja ki aaadott lehetőségeken belül. A Tanács a fentiekkel egyetért /.