Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1955-1956

1956. április 17., I. egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

- 7 ­további vizsgálatot tartok szükségesnek. Az 1956.évi áthelyezéseket az alábbi módon kell végrehajtani* Az áthelyezésre javasoltak közül azok, akik szakmai képzett­ségüknél fogva főorvosi állás betöltésére lettek javasolva, pályázatok utján nyerhetnek elhelyezést. Ezeket az oktatókat fel kell hivni arra, hogy a nyilvánosan meghirdetett állásokra pályázataikat minden esetben nyújtsák be. Ugyanakkor figyelmez­tetni kell őket arra, hogy ha a felszólítás ellenére nem élnek a pályázat lehetőségeivel, vagy pályázati kísérleteik hosszabb időn keresztül sikertelen marad, úgy az egészségügy érdekéből át lesznek helyezve más állásra. Kérem Rektor £lvtársat, hogy a pályázókról esetenként tájékoz­tassák a minisztériumot, hogy megfelelő támogatást tudjunk nyújtani számukra az állás elnyerése érdekében. A körzeti és szakrendelői állásra javasoltak áthelyezése csak olyan mértékben és ütemben hajtható végre, amilyen mértékben elhelyezésükre lehetőség van. Ebben az esetben közölni kell az illetővel, hogy a kádefrfejlesztési terv során erre és erre az állásra áthelyezésre kerül. Mennyiben a fenti állást nem fo­gadja el, úgy közölni kell vele azt, hogy a közlés időpontjá­tól számítva 4 hónap áll rendelkezésre az elhelyezkedésre. Ennek az időnek a lejárta után az egészségügy érdekéből áthe­lyezésre kerülhet bármilyen rendelkezésre álló állásra. Meghatározott állás felajánlása nélkül senkivel sem lehet kö­zölni azt, hogy a káderfejlesztési terv során elkerül az egye­temről. ^ ' Az egyetem által elkészített' káderfejlesztési tervből is kitűnik, hogy az egyetem vezetősége a káderfejlesztési terv elkészítésé­nél egyoldalúan, elsősorban az oktatók leváltásával foglalkozott. Politikai szempontból az értelmiség megnyerése érdekében és az áthelyezések megkönnyitése érdekében is helyesebb, ha a káder­fejlesztési tervben sorrakerülő, áthelyezendő orvosokat, mint olyanokat jelöljük meg, akik becsületesen dolgoztak, politikai­lag károstevékenységet uxagymtsmi. nem fejtettek ki és csak azárt kerülnek el az egyetemről, mert az egyetemi nevelőmunka megnövekedett követelményeinek nem képesek eleget tenni. Bár a miniszteri utasítás hangsúlyozta azt, hogy a káderfej­lesztési terv elkészítésénél nem szabad háttérbe szorulnia annak, hogy az egyetemek megerősítése a politikai nevelőmun— kától függ elsősorban, erre az egyetem kevesebb figyelmet for­dított. Ez megmutatkozik az egyetemek által elkészített terve­zetben is. Ezekben igen kevés, vagy egyáltalán nem esik szó arról, milyen elgondolásai, tervei vannak az egyetemnek a politíkai-ideologiai munka megerősítésére, nem elemzi az egyetem várható politikai arculatát, a káderfejlesztési terv periódusának végén. Nem tervezte meg a káderek tudatos szak­mai és politikai fejlődése előmozdításának módszereit sem. A káderfejlesztési terv végrehajtása közben sokkal jobban el kell mélyíteni az egyes emberekkel való foglalkozást. Pel kell használni a káderfejlesztési terv által adott lehetőséget arra, hogy azok az oktatók, akik az egyetemen maradnak és eddig kö­zömbösek voltak, közelebb kerüljenek pártunkhoz, államunkhoz, részt és felelősséget vállaljanak az ország épitő munkájában. Céltudatos nevelőmunkáal oda kell hatni, hogy megerősítsük bizalmukat és munkájukra szükség van. A társadalmi munkában is élenjáró fiatal oktatókkal szakmai fejlődésük megkönnyitése érdekében külön kell foglalkozni. Számukra esetenként biztosítani kell olyan szabadidőt, amikor 0 7t

Next

/
Thumbnails
Contents