Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1953-1954

1954. május 4., VII. tanácsülés - Elnöki bejelentések

- ­I Mo Arra kérjük kutatóinkat, hogy a jövőben a nevelésnek ezen fon­tos eszközét alkalmazzák. Köszönetét kell mondani azért az érdeklődésért és támogatásért, amellyel professzoraink, docenseink, oktatóink és kutatónk leg­nagyobb része támogatta tudományos köröseink első konferenciá­ját. A professzorok és oktatók igen nagy számban vettek részt mind a megnyitón, mind a konferencia egész ideje alatt. A konfe­rencia technikai lebonyolításához nagy segítséget adott a II. sz.Kórbonctani Intézet vezetője és az intézet valamennyi tag­ja. Egyetemünk vezetősége és az ifjúság nevében ezen munkájukért most is köszönetünket fejezzük ki. - A konferencia megszerve­zésében és az előadások összegyűjtésében és kiválogatásában becsületes és jó munkát végzett a tudományos Körök Szervező irodájának titkára? Menyhárt dr.elvtárs. Ezen munkájáért a Dékán elvtárs dicséretben részesítette. Amilyen jó eredményt grtünk el állami vonalon a professzorok és oktatók mozgósítá­sában, olyan kevés sikerrel dolgoztunk az ifjúság mozgósítá­sában. A konferencián még a tudományos körök tagjainak részé­ről sem mutatkozott kellő érdeklődés. Még nagyobb hiba volt a nem tudományos köri tagok tömegeinél, üzen a téren azt mond­hatjuk, hogy csaknem teljesen eredménytelen volt a konferen­cia, mert alig néhányra teendő a több mint 2ooo orvostanhall­gató közül azok száma? akik az előadásokat látogatták. A diák­ság nem érezte, hogy itt ő jutott szóhoz, em érezte, hogy ez az ő konferenciája. Ennek a hibának a kiküszöbölésére tervbe- bettük, hogy a jövőben a Disz bizottságnak nagyobb segítséget adunk, de a rendelkezésünkre álló kitünően működő állami vo­nalat is erősebben fogjuk igénybevenni. Most elmulasztottuk, hogy ugyanakkor, amikor körleveleinkben professzorainkat és oktatóinkat mozgósítottuk, ezeken keresztül a hallgatóság ér­deklődését felkeltsük. A jövő évi konferenciát február hónap­ban óhajtjuk megszervezni. Erre a jelentkezéseket már most meg­hirdetjük. A konferencia 3 legjobb előadóját magas összeggel premizálni fogjuk, -^rre a konfe enciára a propaganda minden eszközével és a DISZ/f-en keresztül tartós agitációs munkával mozgósítani fogjuk a'hallgatókat. Mindent egybevetve első tudományos köri konferenciánk eredmé­nyeit pozitiven értékelhetjük. A kezdet nehézségei hozták magukkal elsősorban a fenti hibákat és ezeken tanulva a leg­közelebbi kongresszusra jó mozgósítással, egyetemünk diákjai­nak nagy számát fogjuk megmozgatni. Nagy: javasolja, hogy a jövőben a sajtót is tájékoztatni kell a konferenciáról. Két héttel utána jelent meg egy cikk az ötvös Lóránd egyetem konferenciájáról, mint elője ilyen kon­ferenciáról. < i Dékán helyes volna, ha az eü.minisztérium sajtóosztálya el­járna ebben a kérdésben, ennek a feladata volna a sajtót tá­jékoztatni. Valóban sok kezdeményezése az egyetemnek maradt/0 ***^9<s ismeretlen emiatt. - Egyúttal közli a Tanáccsal, hogy felkér- te a Tudományos bizottságot, hogy szervezzen egy anketot az **j iAc> orvosgyakornok számára, egy kazuisztikai tudományos ülést, ahol a fiatal klinikai orvosok tudományos munkásságát szeret­nék hasonló szellemben elindítani. Erről kellő időben tájé­koztatni fogja a Tanácsot. Dékán felolvassa a szegedi Orvostudományi Egyetem Tanácsának az eu.minisztériumhoz intézett felterjesztését az egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents