Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1953-1954

1953. december 16., III. tanácsülés - Egyetemünk újítási megbizottjának dr. Porszász János tanársegédnek beszámolója - Bejelentések, indítványok

2 Az elmúlt évben 13 intézetben 193 résztvevővel indult meg a tudományо köri munka« A hallgatók szociális megoszlása a következő volt; munkás 36 paraszt 19 értelmiség 17 $>, egyéb 28 fi« Az intézetek általában nagy áldozatkészséggel és jó szakmai munkával vezették a túr Hiányos körök működését« Különösen példamutatóan láttq el ilyen termé­szetű munkáját, az I, és IIÖ Kórbonctani Intézet, a Gyógyszertani In­tézet ás Kórélettani Intézet. Az elmúlt évben még működő szakköröket az idén már nem ujitottuk fel. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy kezdő és haladó tudományos körök szervezése esetén a szakkörök működése feleslegessé vált. Ezen túl­menően a szakkörök munkája, egy-két kivételtől eltekintve, csak for­mális volt és egyes témakörök irodalmi feldolgozásából, esetleg refe­rálásból állott, ami tapasztalat szerint a legtöbb helyen meg is bu- • kott ás jobbára csak az intézetek felesleges megterhelését jelentette. Ezek után a Minisztériummal teljes egyetértésben úgy láttuk, hogy a szakkörök ilyen formájú szervezése nem indokolt. Amennyiben akadnak olyan -hallgatók, akik valamely tárgyból különös érdeklődést tanúsí­tanak és abból irodalmi tájékozódást kivannak szerezni, azok számára az intézeti és egyetemi könyvtárak továbbra is rendelkezésre állanak és az esetleg szükséges irányítást, útbaigazítást az intézetek részé­ről továbbra is meg fogják kapni. Klinikai szakkörök szervezését azért nem láttuk indokoltnak, mert a klinikai tudományos munka is kí­sérletes munka, aminek elsajátítására a szakkörök nem hivatottak. A fentiek mellett a szakkörök a tudományos konok káderutánpótlását sem tudták sikeresen ellátni, amit az a tény bizonyít, hogy pl. a Bioké­miai, az Orvosi Vegytani, az Élettani és az Anatómiai Intézetek az ide; nem tudtak megfelelő számú és összetételű hallgatóságot a tudományos körök rendelkezésére bocsátani., Az 1953/54 év eddigi munkája és feladatai-. Az 1953/54 évi tud.köri munka a felvételekkel vette kezdetét, A felvé­teleket az intézetek, a Párt és a DISZ véleményének mérlegelése utam a Szervező Iroda végezte. Irányelv a felvételeknél az volt, hogy a Tudományos Diákkörökbe olyan hallgatók nyerjenek felvételt, akik je­les, vagy legalább jó előmenetelüek, a tudományos munkára magukban kedvet éreznek, arra hajlamot is mutatnak, emberi és politikai maga­tartásuk ellen nem emelhető kifogás. Nem vettük fel azokat a hallga­tókat, akik rossz tanulmányi előmenetolüek, dékáni megrovásban része­sültek, vagy akiknek magatartása kifogásolhat tó volt. Az ilyeneket a végzésről a megfelelő indokolás kíséretében ért esitettük. Mindjárt a felvételeiméi hibák mutatkoztak. Egyes intézetek tudományos köreibe feltűnően kevés sáámu, esetleg mind tanulmányilag, mind maga­tart dsbelileg mértéken aluli hallgatók jelentkeztek. Ilyen esetek kü­lönösen az Anatómiai Intézőiben fordultak elő, de hasonló jelenség voll tapasztalható az Orvosi Vegytani, az Élettani és a Szövettani Intéző­töknél is0 Ezeket a hibákat főképpen az okozta, hogy a fenti^Intéze­tekben nem történt meg a tudományos munka jelentőségének, szépségének és jövendő feladatok megoldására való hivatottságónak a hallgatóság felé való szélesebb körű propagálása. Hibát követtek M az évfolyam DISZ szervezetei is, melyek szintén elmulasztották aJud.köri munka népszerűsítését, megfelelő számú hallgató tud,köri munkára való jelent­kezésének biztosítását. A felismert hiányos súgok kiküszöbölésére az évfolyam, a DISZ és a Párt- gyüléseket használtuk fel, Az akció hatásosnak mutatkozott, amennyiben А \ I ' /

Next

/
Thumbnails
Contents