Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1952. június 18., XIII. tanácsülés - A II.sz. Belklinikán üresedésben lévő docensi állás betöltése - Tanulmányi ügyek

- 23 los

részt épp oly kevéssé tudták, mint most. Tehát az oktatás nem volt jobb, sót sokkal rosszabb volt. Meg kell nézni az erre vonatkozó statisztikákat, mely szerint pl. az orvosok 7o $-a nem látott injekciót, 40 c/o-a. foghúzást, 8o$-a Wasoermann-re- akciót stb. A gyakorlati oktatás telj esen rossz volt, nem törődtek vele, ho^y a hallgató jár-e előadásra, tanul-e stb.

Gyenge elvtárs áltál felolvasott számok között aggasztó adatok is vannak. A múlttal természetesen nem lehet összehasonlítani, mert akkor nem törődtek ilyesmivel. A II.évesek nagyon kedvezőtlen eredményt mutatnak, meg kell nézni, hogy ez miért történt és javitani kell rajta. Ismétli, hogy azabeállitás, hogy az oktatás jó volt és reform következtében megromlott, teljesen helytelen.

Az anatómia körül kialakult vita már régi keletű. A morpholo- giai tárgyak előadására szükség van, azonban az a véleménye, hogy ezeknek részleteiben való előadása az általános orvosi gyakorlat szempontjából helytelen súlyozással szerepel. Az általános orvosnak nem kell olyan részletesen tudni az anatómiát, mint pl. egy sebésznek. Úgy hiszi, hogy Zoltán profesz- szornak van igaza, hogy módszertani probléma van e kérdés mögött. Az élet számára tanitsák az anyagot és ne a sebész, vagy ideggyógyász szempontjából. Azokra a problémákra menjenek rá, amikkel a gyakorló orvos minden nap találkozik és ne olyan szakmai speciális kérdésekre, amelyekkel ha valaki szakorvos lesz úgyis^részletesen kell foglalkoznia. Az orvostanhallgatók többsége mégis csak közönséges gyakorló orvos lesz és nem sebész, vagy ideggyógyást, úgy kell tehát feltenni a kérdést, hogy a gyakorló orvosnak megfelel-e az anatómiai oktatás?

Azt hiszi itt van a hiba. Nem lehet véletlen, hogy ilyen tömegtudatlansággal állnak szemben. Régen is könyvéi és atlaszból tanultak, a morphologiai adathalmazás a rákfenéje ennek a kérdésnek.

Kiss: a tanitás methodikája ma toronymagasságban áll a régi tanitási módszerekkel szemben. Ma a medikusnak kezében van az olcsó tankönyv és atlasz, ilyun jó szituációban medikus még soha nem volt. Egyetlen professzor sem kérdezi a tankönyv részletes adatait, hanegi csak azt amire tudomásuk szerint az általános gyakorlatban szüksége lesz. Kijelenti, hogy a medikusokénak soha nem adott fel olyan kérdést, amiről ne tudná, hogy mire kell neki a gyakorlatban, nem kérdezi az egész tankönyv anyagát, szigorúan csak a lényegre helyezik a súlyt, azonban a hallgatóságnak kevés az ideje, hogy ezzel a jó módszerrel töbuet produkáljanak. A jó módszerrel nem tudják bepótolni a kevés időt, s ezt tudomásul kell venni. Gondolkozni kell azon, hogy a megadott kereten belül, intern dolgokkal hogyan osszák be az oktatást, hogy az időt a lehető legjobban használják fel és a medikusság képességeit a legjobban kihozzák.

Haynal: az orvosi oktatást nem lehet elosztani meréven múltra és jelenre. Bizonyos szempontból jobb volt az oktatás 191o-ben, mert a főtárgyakra fősulyt fektetettek, viszont a melléktárgyak el voltak hanyagolva. Véleménye szerit az a fontos, hogy a medikus a. főtárgyakat megtanulja és a melléktárgyakból kurzus- szerüen tájékozódjék. Hiba volt továbbá régen, hogy nem állt rendelkezésre kellő számú tankönyv. Azután jött az igazi sülye- dés, olyan számú hallgatóságot vettek fel, amit nem tudtak kiképezni, az egé.sz orvosképzés papirosszerü lett. Nem fejlesztették az egyetemet, az intézeteket, a gyakorlatok nullává váltak. Ebből a szempontból ma óriási haladás van. A mai oktatásnak legnagyobb hibája., hogy az orvosi tudomány fejlődésének^ megfelelően az ezelőtti melléktárgyak annyira megerősödtek és ki