Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952
1952. május 7., XI. tanácsülés - Bejelentések
ben a'III.évfolyam igen jól fog szerepelni. Meg kell dicsérnünk a III.évfolyamot oktató intézeteket ugyanúgy, mint az évfolyamfőnököt igen komoly és eredméni’es munkájukért. A IV. és V. évfolyamon az utolsó hetek tanulmányi helyzetére az a jellemző, hogy a klinikák a hallgatókkal való egyéni foglalkozás területén kezdenek az elméleti intézetek mögé felzárkózni. Ezen a téren azonban még néhány klinika részéről van tennivaló. Az oktatószemélyzet nem mindenütt ismeri meg egyénileg a hallgatókat, miként ez az elméleti intézeteknél van. Mind a IV. évfolyam, mind az V.évfolyamon a gyenge hallgatók száma /kb 5-10 io/ nem okoz a vizsgákkal ^kapcsolatban különösebb aggályokat. A vizsgákra való előkészülés területén különböző intézkedéseket tettünk. 1. / Minden ávfolya8ntanulmányi értekezletet tartottunk, .melyről a későb 'lekben fogunk beszámolni /Ádám dr./. 2. / Az alsóbb évfolyamokon a gyenge hallgatók hozzátartozóinak levélben küldtünk értesítést a hallgató tanulmányi helyzetéről, lieg kell mondanom, hogy Tanulmányi Osztályunk ezen igen jó kezdeményezését néhol mehhanikusan hajtotta végr-e, ugyanakkor azonban a legtöbb esetben a' hozzátartozók értesitese ügen kedvező hatás al volt. 3. / Az évfolyamfőnökök utján minden évfolyamon megszerveztük a gyenge hallgatókkal való egyéni foglalkozást és ezzel kapó solatban a professzorokat körlevélben is értesítettük a tapasztaltakról. 4. / A napokban*felkértem a Professzor Elvtársakat, hogy a mostani helyzetet felmérve jelentsék nekem azokat a hallgatókat, akik az egyéni konzultáció dacára is mindmáig reményte.lennek látszanak, hogy .a szükséges intézkedéseket megtehessük. 5. / A Párt és DISZ szervezetekkel karöltve komoly agitációs munkát végeztünk az évfolyamon, példaképül állitva nem is annyira az év elejétől kiváló hallgatókat, mint azokat, akik az év elején gyengék voltak, de időközben feljavultak. Végül ki kell emelnem, hogy minden évfolyamon a gyenge hallgatóknál kb két—háromszoros azon hallgatók létszáma, akik az intézetek és az évfolyamfőnökök jelentése szerint minden táargyból kiválóak és jeles szigorlatukra lehet számítani. A gyengékkel való foglalkozáson kívül az ezekkel való foglalkozás, valaminta középszerűeknek jeles színvonalra való felhozása intézeteink jövőbeni legsürgősebb feladatai közé tartozik. Budapest, 1952. .május 6. t t , c *