Erdészeti és Faipari Egyetem - tanszéki értekezletek, 1960-1961

1961. február 28., Kémiai Tanszék

_ 3 — ság az életműködés is, a makromolekulák esetében, A periódusos rendszer tárgyalása kapcsán rámutatunk a világ anyagi egységére, vagyis arra a tényre, hogy a világegyetem ma már több mil­liárd fényév távolságba belátható része ugyanazon néhány építőelemből áll. Ez a tény kizárja a misztikus elképzeléseket. A legújabb fejlő­désre való tekintettel kiemeljük, hogy az antielektron, antiproton, illetve az antiatomok létezése nincs ellentétben a világ anyagi egy- ségével, mert az antirészecskék is az anyag egyik Megjelenési formái. Ezért nem célszerű az u.n, antianyag elnevezés, mivel igy j|zt a lát­szatot kelthetnénk, hogy itt valami különleges anyaggal, illetve a túlvilág anyagával állunk szemben és nem az anyagnak egy speciális megjelenési formájával. Az előadások és gyakorlatok során kihangsúlyozzuk, hogy minden jelenség megmagyarázható a természeti törvények alapján és minden ké­miai folyamatnak természetes okai vannak, A természeti törvény nem tűr kivételt, és ha a kísérletek során helyesen teszi fel a hallga­tó a kérdést a természetnek, az mindenesetben ugyanolyan értelmű vá­laszt ad, tehát a kísérletek reprodukálhatók. Az uránvegyületek tárgyalása során kitérünk az atomenergia fel­szabadítására és ennek óriási jelentőségére az emberiség jövője szem­pontjából, Utalunk a két alternatívára: a beláthatatlan fejlődés le­hetőségére, illetve az emberiség elpusztulására, A tárgyak anyagának összeállításakor az erdő-és faipari mérnök­képzés céljából indultunk ki. Az erdőmérnökképzés és faipari mérnök- I képzés célját abban látjuk, hogy olyan marxista-leninista világnézetű erdészeti ill. faipari szakembereket kell nevelni,akik kezdőfokon már ' pályájuk elején is jól ellátják munkakörüket, és megvan a szilárd a- i lapjuk mind szakmai továbbfejlődésükhöz, mind ahhoz, hogy a későbbiek j során specialistákká, kutatókká képezhessék magukat, ' Ezen célok elérésére mind az erdő, mind a faipari mérnökhallga­tóknak jó kémiai alapismereteket kell nyújtani. Ehhez a fent megjelölt tárgyak összetétele és óraszáma kielégitő. A tanszék a korábbi reform­tárgyalások eredményeképpen a fizikái-kémiai és fakémiai ismereteket, amelyek eddig külön tárgyként oktatott, beolvasztotta a Szerves^cémiába, illetve a Faipari kémiai technológiába, hogy a kémiai tárgyak és egyéb tárgyak között a helyes arány kialakuljon. Óraszámigényünk nincs, a- zonban hangsúlyozzuk, hogy további ór§csökkentés esetén a kémiai tudo­mányok mai fejlettségi fokán még az alapképzést sem tudnánk biztosítani.

Next

/
Thumbnails
Contents