A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1929-1930 (S-160/1982)

A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola 1930. évi október hó 18-án megtartott tanévmegnyitó közgyűlése

30

bánya- és kohóüzemeket. És az a tény, hogy a magyar bányamérnök és kohómérnök a mindenütt alkalmazott korszerű gépészeti berendezések üzemében is mindig megállotta a helyét, legszebben bizonyítja, hogy Herrmann Emilnek energikus, lelkes tanári működése is megtermelte áldásos gyümölcseit. Egy emberöltőn át a bánya- és kohómérnökök több generációja került ki a keze alól, akiknek leikébe bele tudta lopni a mechanikának és a gépészetnek nemcsak ismereteit, hanem azok szeretetét és megbecsülését is.

Sokoldalú eredményes működése természetesen a legfelsőbb helyen is elismerésre talált: 1894-ben — az akkor csak a legkiváltságosabb bányászoknak kijáró — főbánya- tanácsosi címet nyeri el, majd 1902-ben Őfelsége a vaskorona- rend III. osztályával ékesíti fel.

De minden címnél és érdemrendnél többet jelentettek azok a könyek, amelyeket egész Nagymagyarország székében és hosszában volt tanítványai és tisztelői hullattak akkor, amikor 1925 április havában elragadta őt közülünk a halálnak kérlelhetetlen keze. S íme ! Már az első lusztrum alatt érccé kristályosodtak e könyek! És Herrmann Emil ez ércszoborral, melyet a szerető kegyelet emelt neki, ismét visszatér az Almamáter ölére, mert fáradhatatlan lénye még a síron túl is segíteni és buzdítani akar. Elfoglalja őrhelyét itt, ahol nap-nap mellett el kell haladnunk előtte, hogy lángleikével belevilágítson ebbe a sivár, szinte reménytelenül sötét magyar éjszakába; — ide áll, hogy példája a késő unokákat is szívós munkára serkentse, hogy megtanítson arra, hogy a kétségbeesés helyett önerőnkben bízva, reménnyel és az Istenbe vetett hittel nézzünk a jövőbe! Mert ő is mindent a maga erejéből vívott ki magának: világhírű nevet páratlan tudományos megállapításaival, — jólétet, általános megbecsülést és tiszteletet fáradhatatlan és komoly munkálkodásával, — kortársainak és tanítványainak szeretetét és ragaszkodását pedig előzékeny és szeretetreméltó egyéniségével.

О az életnek minden körülményei között mindig ugyanaz maradt: kemény akaratú fáradhatatlan munkás, — lángeszű, nagy, logikus gondolkodó — és az Istenben bízó, hazáját és családját egész leikével szerető, a nagy eszmékért mindig lelkesedni tudó, mindig szerény, melegszívű ember!