A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1926-1927 (B-l/1967)

A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola 1927. évi szeptember hó 25.-én megtartott tanévmegnyító közgyűlése

33

Azok, akik Farbaky István életét, jellemét, tudományos munkásságát akár közvetlenül, akár irodalmi közlésekből ismerik, tisztelettel és örömmel fogják szemlélni az ő képét, mint tanácstermünk egyik főékességét.

Hirdesse ez a festmény mindenkor annak a férfiúnak az emlékét, aki főiskolánk fejlődésének egyik legkiválóbb munkálója és tudományos hírnevünk megalapozásának egyik legjobb harcosa volt!

* *

*

Farbaky István György Imre 1837. augusztus 15.-én született Nyíregyházán. Ott végezte elemi iskolai és alsó középiskolai tanulmányait, míg a felső négy osztályt az eperjesi evangélikus kollégiumon végezte el. 1854-től 1858-ig a Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémia hallgatója volt s jeles eredménnyel végezte a bányászati és a kohászati tanfolyamot.

Szaktanulmányainak befejezése után Csehországba került és Przibramban működött mint bányászgyakornok, de már egy év múlva az akadémiára került vissza, ahol eleinte ideiglenes, később végleges minőségben mint a mathematikai és mechanikai tanszék tanársegéde teljesített szolgálatot. 1866-ban docens lett, 1867-ben pedig, a tanszék megüresedése után rendes tanárrá neveztetett ki.

1872-ben kapta a bányatanácsosi címet. Ugyanakkor a mathematikai és mechanikai tanszéket az újonnan szervezett géptani tanszékkel cserélte fel. Ebben az évben választotta őt meg az akadémia tanácsa „aligazgatóvá“. 1876-ban az akadémia igazgatójává lett. S hogy milyen kiválóan töltötte be ezt a tisztséget, annak legmeggyőzőbb bizonyítéka az, hogy a tanács bizalma egészen szolgálata végéig kísérte őt, úgy hogy a három évenkint ismétlődő választásokon újra és újra ő került az akadémia élére. Összesen hatszor választották meg igazgatónak, míg végre 1892-ben, több mint harminchárom évi szolgálat után nyugalomba vonult. Közben 1889-ben a főbányatanácsosi címet nyerte el, 1892-ben pedig a legmagasabb kegy a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. 1906-ban a miniszteri tanácsosi címet is megkapta.

Nyugalombavonulása azonban nem jelentette számára a tétlenség korszakát. Akkor még ereje teljében volt és újabb mezőkön, új irányban kívánta a közügyet szolgálni. Polgártársainak egyhangúan megnyilvánuló bizalmára támaszkodva, mint országgyűlési képviselő, a törvényhozás munkásává sZegő3