A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1926-1927 (B-l/1967)
A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola 1927. évi szeptember hó 25.-én megtartott tanévmegnyító közgyűlése
Fekete Zoltán beszéde Farbaky István képének az 1927. évi június hó ЗО.-i tanácsülésen történt leleplezése alkalmával. Nagytekintetű Főiskolai Tanács! A folyó tanév elején a Tanács helyesléssel fogadta azt az indítványomat, hogy tanári karunk nagyjainak arcképét a tanácsterem számára megfestessük. Ezek a puszta falak szomorúan emlékeztettek a mi gyászos menekülésünkre. Ügy éreztük, hogy szükségünk van azoknak biztató tekintetére, akik tudásukkal, vasakaratukkal és hazaszeretetükkel annakidején naggyá fejlesztették ezt az intézményt. Ha az ő képeik néznek majd le ránk ezekről a falakról, mindjárt otthonosabb lesz nekünk ez a hely és az ő szellemük varázsa serkentőleg fog hatni a mi munkakedvünkre is. A tanács elhatározásából megfestendő képek sorát árva- nagyfalvi Farbaky István arcképével kívántam megnyitni. Ebben az elhatározásomban az általános okokon kívül bizonyos egyéni motívumok is szerepet játszottak. Mint selmeci, már legzsengébb ifjúságomban fogalomként tiszteltem Farbaky István nevét. Tiszteltem, mert láttam, bár akkor még nem értettem azt a nimbuszt, amely őt körülvette. Csak azt tudtam, hogy az akadémia tanári kara büszke rá és szülővárosom minden polgára tisztelettel hajlik meg előtte. Mint a nagyság megszemélyesítője élt ő az én képzeletemben és ezeknek az ifjúkori benyomásoknak a hatása még ma is fogvatart. Sőt ma még inkább, mert ma már mérlegelni és értékelni is tudom az ő érdemeit. És bár az az ifjúkori tisztelet, amelyet annakidején iránta éreztem, elsősorban a szuggesztiv impressziók szüleménye volt, természetszerűleg még sem tartozott azok közé a múló képzetek közé, amelyek a korral és a reálisabb felfogás kialakulásával szerte szoktak foszlani, hanem az élő valóság szilárd alapján nyugodott s épen ezért ma is maradandó és a jövőre nézve is elpusztíthatatlan
