A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1924-1925 (S-160/1982)
Dr Fodor László emlékezete: Dr. Mihalovits János, főiskolai rendes tanár
41 Boldogult jelesünk Szakolcán, Nyitramegyében, 1855 január hó 25-én született. Középiskolai tanulmányait szülővárosának gymnáziumában kezdte és a pozsonyi kir. kath, gimnáziumban fejezte be. Már ifjú éveiben nem mindennapi tehetségek és a komoly kötelességtudás jellemezték, ami az 1873 julius 10-én megszerzett „kitüntetéses“ érettségi bizonyítványa tanúsít. Szak- tanulmányait egy évig Budapesten és három évig a bécsi műegyetemen végezte s két helyütt is tett minősitővizsgálatof; nevezetesen 1878 junius 18-án a bécsi reáltanárvizsgáló bizottság s 1883 április 30-án a budapesti országos középtanodai tanárvizsgáló bizottság előtt ; mindkét helyen a mennyiségtanból és ábrázoló geometriából képesittelett. Doktori diplomáját a mathe- sisből, kísérleti fizikából és elméleti asztronómiából 1877 junius 10-én a kolozsvári tudományegyetemen „cum laude“ szerezte meg. Ily alapos tudással fölfegyverkezve, bár Marburgba is kapott meghívást, hivatásos működését a besztercebányai kir. Főgimnáziumnál kezdte meg, ahová 1878 szeptember 16-án, a tanulmányi alap terhére, helyettes tanárnak neveztetett ki, majd 1883 május 29-én ugyanott rendes tanárrá lépett elő. Tárgyai: a rajzoló geometria és az ezzel kapcsolatos diszitményes rajz volt ; ezeken kívül rendkívüli tárgykép a szabadkézi rajzot is tanitotta. Besztercebányán töltött éveire mindig kedvesen emlékezett vissza; hiszen itt izmosodott meg finom pedagógiai érzéke, amelyről vott növendékei hálás kegyelettel beszélnek ; itt aratta első irodalmi sikereit, amelyek nevét az országos szaktekintélyek sorába emelték ; s itt vezette oltárhoz 1882 szeptember 17-én özv. Lehoczky szül. Fiuk Elma urhölgyet, aki a szív és lélek minden hevével és hűséges, odaadó gondozással kisérte egész élete folyamán a sírig. 1887 augusztus 30-án Pöschl Ede, a Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémián az ábrázoló geometria professzora nyugalomba vonulván, az igy megüresedett tanszékre Dr. Fodor László is pályázott, akinek ezidőben és éppen a kérdéses tudománykörben már közismert, jó neve volt. De hadd szóljon helyettem főnökének, Spitkó Lajos, a besztercebányai főgimnázium igazgatójának, ebből az alkalomból 1887 augusztus 20-án kiállított hivatalos bizonyságlevele, amely Dr. Fodor László egyéniségét a következőkép jellemzi: