Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1990
1990. október 10. egyetemi tanácsülés - 3. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Diákjóléti Szabályzatának tárgyalása
8 Túl erősnek érzi a Diákjóléti Bizottság felelősségét bizonyos dolgokban. A Faipari Karon a Diákjóléti Bizottság nem hivott össze hallgatói gyűlést, a bizottságok döntötték el és a szabályzatba is beépitették. A Diákjóléti Bizottság tagjai érvként az érdektelenséget hozták fel. Nem tudja ezt elfogadni, mert a kisérletet sem látta, hogy diákgyülést akartak összehívni a Szabályzat megtárgyalására. Öt ember nem dönthet 150-200 ember helyett. A 3.§ /1/ bekezdésére hivja fel a figyelmet. Javasolja ez igy a szabályzatban ne jelenjen meg. Dr. Szitás József osztályvezető: A Faipari Kar tanácsülésén nem tudott részt venni. Úgy érzi a normativ hallgatói támogatás egy nagyon fontos, jó lehetőséget jelent a hallgatóságnak a demokratikus jogok gyakorlására. Az oktatási rektorhelyettessel közösen kialakult elképzeléseiket ismerteti. Az Erdőmérnöki Kar alapvetően hasonló irányban gondolkodott, a Faipari Mérnöki Kar eltért ettől. Javasolja az Egyetemi Tanács szögezze le a sarkpontokat, amit célszerűnek tart. Négy pontban összegzi a fontosabb tudnivalókat: 1. A pénzbeli támogatás adható, de nem jár. 2. Az alapjuttatás mértékének megállapitása. Célszerűnek tartaná a %-os meghatározást, 25-30 %-ot javasol, 3. A fennmaradó részt milyen arányban bontjuk szét szociális, ill. tanulmányi részte: Javasolja maximum 40 %-ban meghatározni a szociális támogatást. A tanulmányi eredmény alapján kaphassanak 60 Vöt. 4. A szociális juttatásnál is legyen tanulmányi kitétel, egy átlag alatt ne kaphasson a hallgató szociális juttatást se. Dr. Winkler András rektor felhivja a figyelmet, hogy a feladat az,ált alános, 3 Karra vonatkozó általános szabályzat elkészítése. melyet a Karok saját konkrét szabályzataikkal kiegészítenek. Dr. Kosztka Miklós dékán: Az 1300,-Ft normativ támogatást mindenkinek meg kell kapnia szociális helyzete és tanulmányi eredménye figyelembevétele nélkül. A tanulmányi átlag és a szociális juttatás viszonyával kapcsolatosan szerzett tapasztalatairól számol be. Ha a szociális támogatásba azt akarjuk figyelembe venni, hogy tanul, nagy eltéréseket lehet kialakítani. Sitkéi professzor által hangoztatott "lyukakat" kéri pontosítani, hogy a szabályzatot ennek megfelelően módosítani lehessen. Dr. Sitkéi György hangsúlyozza, hogy a pénzeket igazságtalanul osszuk el. Szitás kollégával messzemenően egyetért. A törvényt be kell tartani, de akkor sem ért egyet azzal, hogy mindenkinek jár az ösztöndíj; a végzett vagy el nem végzett munkától függetlenül . t\n