Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1990

1990. január 17. egyetemi tanácsülés - 3. Javaslat az Egyetemi vezetői megbízások előkészítésének módjáról

10 Strobl Judit főelőadó a MÉM Szakoktatási és Kutatási Főosztály képviseletében: Az előterjesztett anyagot jónak tartotta, egyet­értett azzal. Elmondta, hogy országunkban az összes egyetemre vonatkozóan 3-5 évre bízhatok meg a rektorok és dékánok. Azonban ha az Egyetemi Tanács ezzel nem ért egyet, javaslatot tehet ennek megváltozta­tására . Azonban véleménye az volt, hogy a jelenleg folyó változások miatt - amig nem kristályosodnak ki ezek - nem célszerű változ­tatni. Dr. Hiller István könyvtári főigazgató a vezető választásánál régen nagyon jól bevált császári szabályzatra hivta fel a Tanács figyelmét a "Ratio Educationis"-ra, mely a Központi Könyvtárban két példányban mindenkinek a rendelkezésére áll. Dr. Szabó Imre dékánhelyettes hozzászólásában kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy a határozathozatalnál legyen figyelemmel arra, hogy az idő rövidsége miatt olyan álláspontot rögzítsen, amely alapján már el lehet azonnal kezdeni a munkát, ne kelljen a minisztériummal több Ízben egyeztetni, mert ez időveszteség lenne. Dr. Varga Szabolcs egyetemi főtitkár a hozzászólásokra reagálva megköszönte a sok felvetést javaslatot, zömében egyetértett a­­zokkal. Dr. Winkler András rektor, a Tanács elnöke lezárva a vitát, kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy foglaljon állást azzal kap­csolatban, hogy melyik módozattal válasszák meg a tisztségvi­selőket a jövőben. Összefoglalva véleménye szerint a hozzá­szólók zöme a 3./ pont alatt szereplő módot tartotta elfogad­hatónak. Egyetértett, hogy minden vezető maga válassza meg a helyetteseit, tegyen javaslatot, és ez kerüljön a megfelelő fó­rumok elé. Egy egyetem akkor működik jól, ha megfelelő professzori kara van. Erre kell törekednünk - mondotta - és emellett másokat is hallgassunk meg, mert akkor egészen biztos, hogy nem fogunk csalódni . Ezután nyilt szavazásra kérte fel a Tanács tagjait. Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Határozat : Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással igy­hangulag elfogadta az előterjesztés 1/3. pontja alatt szereplő javaslatot, a Kari és Egyetemi Tanácsok választására pedig az Írás­ban szereplő javaslatot. A választás módjának - mivel az elfogadott javaslat a jelenleg érvényben lévő rendelke­zéseknek nem mindenben felel meg - a felügye­lő hatósággal történő egyeztetését a főtit­­•* kár a lehető legrövidebb időn belül végezze el. •'/ O

Next

/
Thumbnails
Contents