Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988
1988. november 23. egyetemi tanácsülés - 2. A papíripari mérnökképzés beindítása, tantervi irányelvei
Stróbl Judit főelőadó /MÉM Szakoktatási és Kutatási Főosztály/: Ismertetésként elmondta, hogy a levelező papíripari képzés beindítása előtt egyeztetett a főhatóság az Ipari Minisztériummal. Az ipar részéről is egyértelmű volt az igény, hogy erre az oktatási formára szükség van. A MÉM a Művelődési Minisztériummal együtt engedélyezte., de kihangsúlyozva, hogy saját kereteken belül kell ezt megoldani. A Szakoktatási és Kutatási Főosztály ehhez bizonyos segítséget adott. A nappali képzéssel kapcsolatban elmondta, hogy egy éve folyik levelezés a képzés beindításáról. A Művelődési Minisztérium nem ért egyet a képzés beindításával. Egyeztető tárgyalásokra kerül sor a közeljövőben és reményét fejezte ki, hogy az engedélyt megkapja az Erdészeti és Faipari Egyetem. A MÉM Szakoktatási és Kutatási Főosztálya továbbra is támogatja és minden segítséget megad a lehetőség szerint. Dr. Sitkéi György tanszékvezető egyetemi tanár hozzászólva a napirendi ponthoz elmondotta, hogy a hallgatók létszáma időközben megnövekedett. Ez további terheket ró az oktatókra. Kárpáti Márta a Papíripari Vállalat részéről szólt hozzá a napirendi ponthoz. Elmondta, hogy vannak az iparágban olyan területek, amelyeket kellő szakemberek hiányában nem tudnak művelni. Technológiai robbanás előtt áll a világ, mindenképpen szükség van jól képzett szakemberekre. Eddig a szakembereket az NDK-ban, Szovjetunióban, Lengyelországban képezték Magyarország számára. A magyar fiatalság ezt nem kivánja igénybevenni, nem él a lehetőséggel. Az Erdészeti és Faipari Egyetem által levelező szakon képzett papíripari mérnökök nagyszerűen helytállnak. Véleménye szerint az Egyetem a Könnyűipari Műszaki Főiskolával összefogva minden lehetőséget tud biztosítani ahhoz, hogy magas színvonalú oktatás jöjjön létre, az iparnak igen nagy szüksége van rá. Kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy támogatásával erősitse meg és fogadja el az előterjesztést. Dr. Cziráki József tanszékvezető egyetemi tanár az anyagismeret, anyagvizsgálat, hulladékhasznosítás kérdésével foglalkozott. Ezeket a tárgyakat bővitené, illetve bevenné a tantervbe; Kifogásolta a 17. fejezetét, valamint a Hőtan c. tárgyat. Dr. Erdélyi József, a Könnyűipari Műszaki Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára: Az előterjesztésre került anyagon még nagyon sokat lehet csiszolni. Az Egyetemi Tanács feladata most az, hogy elfogadja a nappali képzés irányelveit, avagy sem. A részletkérdéseket később is lehet tisztázni. Kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy fogadja el az előterjesztést. Dr. Király László tanszékvezető egyetemi tanár kérdésként tette fel, hogy milyen volumenű oktatást terveznek, hány hallgató lesz ezen a szakon? Másik kérdése az volt, hogy a Számítástechnikát jelenleg az Erdőrendezéstani Tanszék oktatja. Az előterjesztésben megosztva szerepel a Matematika tanszékkel a 2.félévben. Mi indokolja ezt?