Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1988
1988. november 23. egyetemi tanácsülés - 2. A papíripari mérnökképzés beindítása, tantervi irányelvei
- 5 -Dr. Hargitai László dékán Király professzor második felvetésére elmondta, hogy nem az a tananyag kerül át a Matematika Tanszékre, amit jelenleg az Erdőrendezéstani Tanszék oktat. Ez egyébként is csak tervezet, a majdani állapotnak megfelelően kerül oktatásra. Dr. Király László tanszékvezető egyetemi tanár: Ez véleménye szerint ellentétben van a tematikával, mert abban nem szerepel semmi olyan, amit nem oktat az Erdőrendezéstani Tanszék. Megjegyzése volt, hogy a számítástechnikai laboratórium rendelkezésre áll, tehát az ésszerűség azt kivánja, hogy a Számítástechnika tantárgyat itt oktassák. Dr. Hargitai László dékán: Teljesen azonos az első két év képzése a faipari mérnökképzéssel. A létszám 12-15 fő kibocsátási létszám lesz, 20 fővel indul a szak. Dr. Gál János rektor, az Egyetemi Tanács elnöke összefoglalva az elhangzottakat elmondta, hogy a Számítástechnika tantárgy oktatásával kapcsolatban már elkészült egy anyag, amit az Egyetemi Tanács elnöksége megtárgyalt. Az a határozat született, hogy a többi felsőoktatási intézmémyel is konzultáljanak ezzel kapcsolatban, és készítsenek uj anyagot, melyet aztán majd az Egyetemi Tanács is tárgyalni fog. A nappali képzés beindítására az ipar és a társadalom igényeinek megfelelően szükség van. 12-15 fő létszámmal indulna be a képzés. Azonban ennek anyagi és egyéb feltételeit már nem tudja az Egyetem kigazdálkodni, ehhez kérte a jelenlévő Stróbl Judit elvtársnőt, a MÉM Szakoktatási és Kutatási Osztály képviselőjét, hogy továbbítsa a főhatóság felé. Végezetül kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy fogadja el az előterjesztést azzal, hogy a Kar egy hónapon belül a belső és külső szakemberekkel tekintse át újból a tartalmát és a szükséges korrekciókat végezzék el. Ezután elrendelte a nyilt szavazást. Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással a következő határozatot hozta: Határozat: Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással egyhangúlag elfogadta a "Papíripari Mérnöki Szak Nappali tagozatának tantervi irányelveit" azzal, hogy a Faipari Mérnöki Kar vizsgálja át a tartalmát belső és külső szakemberek bevonásával és a szükséges korrekciókat végezzék el azon.