Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1981
1981. május 27. egyetemi tanácsülés - 7. Az egyetemi főtitkár beszámolója tanév alatti munkájáról
- 21 -riumba jóváhagyára való feltárjésztóare alkalmasnak találja azzal a módosítással, hogy a Kar vizsgálja meg, hogy mely kémiai tárgyat és milyen tárgy helyett szükséges pótlólag beépíteni az irányelvekbe. 7* Napirend Az egyetemi főtitkár beszámolója tanév alatti munkájáról. Előadót Dr. Molnár Sándor főtitkár /Beszámoló Írásban mellékelve./ Dr. Molnár Sándor a beszámolót a következőkkel ^szitette ki: Sokáig dolgoztam Üzemben, és a főtitkári munka teljesen uj terlilet volt számomra. Nem volt könnyti az átállás. Munkatársaim sokat segítettek, lehetőséget kaptam, hogy a társegyetemeken tanulmányozzam kollegáim munkáját. Másfél évre visszatekintve megállapítható, hogy sokkal jobban tudom már munkámat ellátni, néha nem a legjobb megoldásokat alkalmaztam. Az első félévben nagy feladat volt az éves beszámoló elkészítése, itt szeretnék köszönetét mondani Somkuti elvtársnak, aki igen nagy segítséget nyújtott ehhez a munkához. Bízom abban, hogy a szerzett tapasztalatok birtokában még hasznosabban szolgálhatom intézményünk Ügyét. Dr. Somkuti Elemér rektorhelyettes: A főtitkári funkció rendkívül kényes, nagy tapasztalatot, nagy felkészültséget és széleskörUl ismereteket feltételező munkakör, melyben a jogszabályok ismerete döntő jelentőségű. Ezzel kapcsolatban az anyagban a következőkre szeretném felhívni a figyelmet. Az anyag pongyola, mert a címből nem tUnik ki, hogy kinek a beszámolója. A munkaköri leírásban szereplő feladatokat csoportosítva, fel kellett volna sorolni, hogy mennyi időt fordított az ott megjelölt munkára, feladatokra. Az anyagban hol többes szám első személyben, hol pedig egyes szám első személyben fogalmaz a főtitkár, attól fUggően melyet csinált ő maga tén^bgesen. Az elmúlt év őszén megtartott belső ellenőri vizsgálat azt a célt szolgálta, hogy az iktatás rendjével, a bizonylatok szabályszerű kezelésével kapcsolatos kérdések tisztázódjanak. Tudomásom szerint rengeteg olyan Ügyirat van jelerifeg is, amelyeknek nincs Ügyirat száma önálló száma. Kérdése Molnár elvtárshoz, hogy garantált-e az Erdészeti és Faipari Egyetem Rektori Hivatalában, hogy az ügyiratok mindegyike önálló számmal rendelkezik? Eves beszámolóról lévén szó felmerül az a kérdés, hogy ma ^yennek itéli_meg a hivatal munkatársaihoz való, viszonyát? Sajnáltaos, hogy a 3. oldaltól kezdődően lényegében a Rektori Hivatal dolgozóinak munkájáról, és nem a főtitkár munkájáról van szó.