Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1981

1981. május 27. egyetemi tanácsülés - 7. Az egyetemi főtitkár beszámolója tanév alatti munkájáról

- 22 -A 4« oldal 2. bekezdésében szerepel "gondot jelent az egyéb kutatások /KGST, OMFB, OKTH, ERTI-vel/ együttműködésben végzettek megfelelő koordinálása. Ha ez az én beszámolóm, én úgy értelmezem, hogy a főtitkárnak jelent gondot a KGST kutatások koordinálása. Ugyanígy a 2. bekezdésbem "A kutató munkával kapcsolatos Ügyintézésnél komoly feladatot jelentett az Y. ötéves terv­zárása és az uj ötéves terv beindítása". Ez legfeljebb a kutatóknak. Ügyintézőknek jelenthetett gondot, valamiben, nem pedig az Ügyvitelnek. Szerepel az 5* oldalon "Az oktatással összefüggő jelentési kötelezettségeinknek határidőre eleget tettünk"• Kérdésem, hogy kinek, tettünk eleget, kinek a nevében beszél az anyag? Dr. Molnár Sándor főtitkár: Az aláírásból kitűnik, hogy a főtitkár beszámolója, A fogalmazással kapcsolatban, hogy hol egyes, hol többes számban beszél az anyag. Véleményem sze­rint itt ninos ellentmondás, hisz a beszámoló elején el­mondtam, hogy részben a rektori hivatal vezetője vagyok, másrészt főtitkár. Egy-egy anyag kidolgozása közösségi munka és nem fogalmazhattam,ebben az esetben egyes szám első sze­mélyben. Kern tartottam szükségesnek, hogy napi munkaidő mérleget csatoljeka beszámolóhoz. Az ügyiratkezeléssel kapcsolatban: a munka a revizori vizs­gálat óta nagyon sokat javult és bizom benne, hogy a jövőben semminemű probléma nem lesz. A Hivatali munkatársakhoz való viszonyom én úgy érzem, hogy mindenkivel jónak nevezhető. Havonta megbeszélést tartunk, és nem hiszem, hogy a munkatársaim közűi bárki is azt monda­ná, hogy nem megfelelő munkatársi viszonyban vagyok vele.A ku­tatással kapcsolatbem a hivatal tevékenysége adminisztratív jellegű, feladatom volt a jelentéseket átnézni, rendszerezni. Kubinszky elvtárs el tudja mondcmi, hogy milyen sokat dol­goztunk ezen. El kell, hogy mondjam, hogy Somkuti elvtárs részéről nem éreztem azt a jóindulatot, mint amit az ember közvetlen vezetőjétől, munkatársától elvárna. Szabó Irén az MSZMP Győr-Sopron megyei Biszottságának politikai munkatársa kérdése: Hogyan történt a jelentés előkészítése, minek alapján készült a beszámoló? Dr. Molnár Sándor főtitkár Szabó elvtársnő kérdésére vála­szolva elmondja, hogy egyetemünkön nem volt hasonló jellegű beszámoló még. E témában konzultáltam a főosztállyal és társ­egyetemekkel. Több helyütt a főtitkárok egyáltalán nem szá­molnak be, egy helyen a főtitkár az egyetem vezető testüle­téinek határozatai végrehajtásáról adott számot. Ilyen ha­sonló, személyes jellegű beszámolót sehol nem készítettek és készítenek. A Szakoktatási és Kutatási FőosZály sem tudott szempontokat adni, hogy m elyek alapján készítsem el a be­számolót. Rektor elvt&rs kérése az volt, hogy a saját munkámról ^"70

Next

/
Thumbnails
Contents