Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1980

1980. november 26. egyetemi tanácsülés - Testnevelés gyakorlati tárgy programja

2 1./ A testnevelés célja és feladatai a felső oktatásban A testnevelés tantárgynak célkitűzését meghatároz­zák azok a pedagógiai követelmények, amelyek jellemzői általában a felső-oktatásban folyó testi nevelésnek, va­gyis olyan szocialista szakemberek kiképzése, akikben egyaránt megtalálható a szellemi gazdagság, az erkölcsi tisztatás és a fizikai felkészültség, A fő cél tehát a hallgatók fizikai felkészültségének biztosítása. Amint az a tárgy nevében is tükröződik, foglalkozá­sain az oktatás és a nevelés folyamata szorosan összefonó­dik, igy azok a feladatok meghatározásakor sem különithe­­tők el egymástól. A testnevelés feladatait a következőkben határoz­hatjuk meg: a./ A hallgatók egészségének megszilárditása és fejlesztése. A felsőfokú tanulmányokkal járó, egyre fokozódó szellemi túlterhelés, a döntő többségében zárt helyhez kötött ülőfoglalkozásokból adódó mozgásszegénység, vala­mint a hallgatóknak higiéniai szempontból egyébként is célszerűtlen életmódja, rendkívül kedvezőtlen hatást gya­korolnak a szervezetre. Ennek következtében elsősorban a keringési szervek megbetegedései, testtartási deformitá­sok és neurózisos bántalmak állhatnak elő. Az ilyen jel-

Next

/
Thumbnails
Contents