Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1980
1980. június 13. rendkívüli egyetemi tanácsülés - 1. A Magyar Felsőoktatás helyzete és fejlődésének irányai
11 Bejelenti, hogy részt vett a MÉM Szakoktatási Tanácsának ülésén, amelyen ezeknek az elveknek a jegyében a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen két év alatt lefolytatott vizsgálat eredményét összefoglalásban a tanács elé tárták a további teendők megbeszélése céljából. A tanulságokat, a vizsgálat eredményét javasolja az Egyetemi Tanács elé megtárgyalásra megszerezni. Ezen megállapitások ismeretében fogjunk hozzá teljesíteni miniszter elvtárs kívánságát, hogy a vizsgálattal nézzünk szemben önmagunkkal. Hangsúlyozza, hogy a feladatokat konkretizálni kell. Dr. Igmándv Zoltán: Az oktatás keretét merevnek és behatárol tnak tartja. Az óraszámot intézménytipustóként kellene meghatározni. A speciális erdész, kertész oktatás más időpontot kivánna az oktatásban, mint pl. a bölcsészet. Az egyetemi követelmény más, mint a gyakorlatban, ezért az egyetemi bázis leszűkül, külső szakembert nem lehet behozni az egyetemre, mert az alapvető feltételek hiányoznak. Dr. Szappanos András: Megítélése szerint az anyag akkor lesz jó,ha általánosságokon kivül néhány konkrétumot is tartalmaz. Javasolja kimondani, hogy az Erdészeti és Faipari Egyetem nem tulszakositott intézmény, nem szűk profilú, a hallgatók létszáma sem a rövidtávú szükségletekhez alakult. Az elhelyezkedéssel, pályakezdéssel kapcsolatos intézkedéseket meg kell hozni. Az erdő- és faipari mérnökképzésben nincs funkciózavar. Végzett szakembereink széles profilú, elméletileg jól megalapozott, továbbépíthető képzést kapnak. A szemeszterek feloldását nem tartja megengedhetőnek. Kéri az anyagban megfogalmazni, hogy az egyetemeken és főiskolákon oktatás, nevelés és kutatás folyik. Intézményünk belső szervezeti korszerüsitéséről 1972. óta beszélünk. Határozott irányelveket kell kérni a főhagóság részéről az intézménytípusokra konkrétan meghatározva. Hangsúlyozza, hogy nemcsak az oktatás érdekében kell kutatnunk. Egyetemi szinten kutatni a tudományok növelése érdekében kell. Dr. Gál János: A belső integrációra a 82-es határidőt nagyon rövidnek tartja. A koncepció intézménycsoportokra nyerjen kidolgozást. Az ösztöndíjaknál javasolja a szociális jelleg háttérbe szorítása mellett emelni a tanulmányi differenciálást, AbO