Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1978

1978. szeptember 4. ünnepélyes tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés - 1. Himnusz - 2. Kecskés Sándor ünnepi beszéde

- 6 -Kartográfiai Egyesület diplomaterv pályázatán 1 első, 1 második, és 4 harmadik helyezést értek el. Résztvettek továbbá a Fejér megyei Főiskolás Napok rendezvényein. Ennek keretében került sor a Marxizmus-leninizmus Tudományos Diákköri Konferenciára. A Konferencián a Főiskolánk három dolgozattal szerepelt, melyeket szerzői kollektivák készítettek 2 második és 1 hamadik helyezést értek el. Oktatásunk az I. és II. évfolyamokon a reform tanterv szerint folyt. Hallgatónk külföldi termelési cseregyakorlaton vettek részt Leningrádban a "Kirov” Akadémián, a Drezdai Műszaki Egye­temen és Kievben. A felvételi vizsgák előkészítése során eredményesen rendeztük meg a fizikai dolgozói gyermeki tapasztalatcsere táborát. Egyetemünk Központi Könyvtárának épületét 1977. december 13-án adtuk át használatra. Az épület mintegy 16 millió forint beru­házási költséggel épült fel. Ezzel megteremtődtek azok a feltéte­lek, amelyek lehetővé teszik, hogy a központi könyvtárban tudo­mányos tanácskozások, sőt országos rendezvények megtartására is sor kerülhet. Első Ízben tartottamé^ megyeszékhelyen kivül és egyetemünk Központi Könyvtárában ülését 1978. augusztus 21-23. között a Magyar Könyvtárosok Vándorgyűlése. Központi Könyvtárunk jelenlegi állománya mintegy 100 ezer kötet könyv, 34 ezer időszaki kiadvány és 24 ezer egyéb dokumentum. Ugyancsak az elmúlt oktatási évben kezdődött meg egyetemünkön mintegy 16 millió forint előirányzattal a faipari tanműhely ki­vitelezése. A tanműhely gépi berendezésének a felszerelése és üzembe helyezése folyamatban van. Örülünk, hogy a létesítmény az 1978/79-es tanév II. félévének kezdetén végleges üzembehelye­zésre kerül. Tisztelt Ünneplő Közönség! E tanévbeh is biztos alapul szolgál az a helyes politika, amit pártunk és kormányunk folytat, és amely biztosítja országunkban a békés alkotó munka feltételét, a dolgozók egyre fokozódó jó­létét. Pártunk XI. Kongresszusa helytállóéin elemezte az akkori hazai és nemzetközi helyzetet, helyesen jelölte ki a szocializ­mus építésének soronlévő és távlatai feladatait. Bár a világ gazdasági helyzetének számunkra kedvezőtlen változásai, a nem­zetközi ideológiai harc kiéleződése miatt, a szocialista épitő­­nnpka belső és külső feltételei az előreláthatónál nehezebbé váltak, de a kongresszus határozatainak, a párt programnyilat­kozatának elvi és politikai útmutatásai kiállták a gyakorlat próbáját, amelyet az élet teljes mértékben igazolt. Népünk jól fogadja, tettekkel támogatja és eredményes munkájával megoldja a kongresszus által kitűzött feladatokat. Mindezek ke­retében, a XI. Kongresszus határozatainak végrehajtása, sikeresek folyik az élet minden fő területén, a belpolitikában, a gazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents