Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1973. március 7. egyetemi tanácsülés - 1. A szervezeti felépítés reformjának megvitatása. Intézetesítés

- 29 -tását. Ez faipari rész, ez mondjuk itt a Faipari Karra vonatkozik, örömmel megvalósul ez az intézet, megvalósul itt az erdészet szem­pontjából is a biológiai alapozás és teljes egészében megvalósul ez a téma. Ennek a két részre való bontásával a műszaki tanszékeink úgy nyilatkoznak, hogy nagyon jó, ezen nem vitatkozunk, egyetértünk. Tulajdonképpen az itt elhangzottak, vagyis a leirtak abban külön­böznek, hogy ezek két részre bonthatók. Én azt hiszem, hogy ilyen vetületében nézve az egyetemünk továbbfejlesztésére, integrálására ez a mai javaslat megfelelő, éppen ezért tudom támogatni és kérem, hogy az Erdőmérnöki Kar javaslatát ilyen szempontból fogadjuk el. Dr.Tihanyi Zoltán: Tisztelt Egyetemi Tanács abban a sze­rencséd helyzetben vagyok, hogy nem vagyok tanszékvezető és igy az érdekeink nem ütköznek esetleges tanszékekkel, tanszékvezetőkkel. Szeretném elmondani a véleményemet a kiadott anyaggal kapcsolatban. Előre bocsátva azt, hogy a Majer professzor és Gál professzor által elmondottakkal egyetértek. Szeretném kiemelni az anyagból a 2. oldal aljáról, hogy mi egy-egy tantárgycsoport. Egyik tantárgycsoport egy nagyobb tudományterülethez tartozó egymással rokon, illetve egymásra szorosan épülő tudományáig. Hangsúlyozom, ezt pedig azért, mert egy­szerűen nem értem az Erdőmérnöki Kar második tanszékcsoport felépíté­sét, én sem értem nemcsak a Béldi elvtárs, hogy a géptan és a geo­dézia miért rokon, mi közös problémájuk van, mit tudnak megbeszélni egy tanszékcsoportban. Csak azért beleerőszakolni, hogy senki se maradjon kivül a csoporton, nem tartom elfogadhatónak ezt az állás­pontot. Akkor inkább maradjanak meg önállónak. De beerőszakolni egy csoportba, mikor semmi közös problémájuk nincs nem értem. Szeretném továbbá megkérdezni az egyetem tisztelt vezetőségét, hogy ha az egyik karon integrál, miért nem követeli meg ugyanezt a másik kartól. A Faipari Mérnöki Karon lényegében 3 tanszék egyesül egy tanszékcsoport­tá, és minden marad a régiben. Javaslatom, engedjék meg, hogy rövid legyek és különösebben ne indokojak ahol nem szükséges. Javaslatom az Erdőmérnöki Kar 2. tanszékcsoportjával kapcsolatban: ezt a fel­állást nem javaslom a 2. tanszékcsoportot, és a géptant és a geodé­ziát máshová javasolnám eltenni, a géptant vagy a 4. tanszékcsoport­ba Erdőhasználat, Szállitás, Géptan vagy a Faipari Géptannal koope­rálva. A geodéziát az 5» tanszékcsoportba, az Erdőrendezéssel java­solnám egy tanszékcsoportba, ugyanakkor onnan a matematikát javasol­nám kivenni és függetlenül attól, hogy az Erdőmérnöki Karhoz tartozik egy matematika-fizika-mechanika tanszékcsoportot létrehozni. Üzemtan az én elgondolásom szerint maradna önálló tanszékként, és érdemes volní talán még azon is ^gondolkodni, hogy lévén az Épitéstannak szabad­kézirajz tantárgya, és sok rajzos feladata, érdemes volna azon is elgondolkodni, hogy az ábrázoló geometriával ne alkosson-e egy közös tanszékcsoportot. Azt hiszem elég konkrétan, félreérthetetlenül mond­tam el, és röviden^ a véleményemet. Köszönöm szépen. Dr.Pánkotai Gábor: Tisztelt Egyetemi Tanács! Mint az Erdőmémöki Kar Dékánja kénytelen vagypk a Kar által egy­hangúlag elfogadott javaslatot itt megvédeni. És olyan dolgokat meg­magyarázni, ami merőben ebből az állásfoglalásból nem tűnik ki és félreértésre adhat okot. Először is szeretném azt mondani, hogy a Kar vezetése széles körű demokratikus alapra helyezte a véleménykia­­lakitását és mindenkit megkérdezett. Ezeket az Írásműveket, ámeneket az elvtársak a Kar dékánjához megküldték a Kar dékánja lelkiismerete­sen elolvasta, nemcsak a Kar dékánja, hanem erre egy ad hoc bizott­ságot az Üzemtani tanszék vezetőjével felkért és külön függetlenül a dékán véleményének kialakításától csupán a felvetett ötletek gya­korisága alapján súlyozta és ebből alakította ki a Kar azt a véle­ményt, amit a Kari tanács elfogadott. Kétségtelen, hogy mint minden a

Next

/
Thumbnails
Contents