Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1968-1971

1968. szeptember 14. nyilvános rendkívüli tanácsülés - Pankotai Gábor rektor tanévnyitó beszéde

2 Mindezekből érthető, hogy ezt a tanévet egyetemünk különös szeretettel és gondossággal fontos jubileumi évének tekinti és azt szerény rendezvényeink mellett lelkiismeretes munkával kívánja megünnepelni. Hisszük, hogy ezek az évfordulók ifjúságunkat is lelkesiteni fogják, elődeink példája láttán a szocializmus nemes eszméinek megvalósitásán keresztül, a magyar haza és a magyar nép igaz szeretetére. Az évfordulók tanulságai, elődeink példája lelkesítsenek har­cunkban, különösen most, amikor a nemzetközi agresszió fokozott dühhel fordul a szocializmust épitő országok és azok népe felé, nyílt fegyveres agresszió formájában, mint Vietnamban, vagy ellen­­forradalom szitásával, gyenge pontjaink kihasználásával, mint Cs ehszlovákiában. Erősitse meg ez a tanév azt a kapcsolatot, amely szeretett városunk és egyetemünk között immáron 50 éve fennáll és mindinkább kiteljesedik, és erősitse meg hallgatóinkban annak a szakmának a szeretetét, amelyet élethivatásunknak választottak és amelynek tu­dományos művelésével és kiépítésével, a magyar szaknyelvének kia­lakításával, olyan nagy nevek foglalkoztak, mint Fekete Lajos, Vadas Jenő, Széchy Károly, Illés Nándor, Téglás Károly és még so­kan mások, az erdészeti tudományoknak nemzetközileg elismert pro­fesszorai . Tisztelt Ünneplő Közönség! Engedjék meg, hogy a következőkben áttekintsem azokat a munka­feladatokat, amelyek ebben a most következő tanévben az Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatóira és oktatóira várnak. E feladatok felmérésénél figyelembe kell venni, hogy ebben az évben záródik le az öt évvel ezelőtt bevezetett reformtantervünk első ciklusa. Most elsőizben lesz alkalmunk arra, hogy a reformtantervben meg­tervezett anyagot teljes- egészében áttakintsük és az újonnan a­­lakitott oktatás eredményeit, -sikereit lemérjük. Feladatunk az is, hogy reformunk tökéletesitése érdekében kiszűrjük a felismert fo­gyatékosságokat . Az Egyetem tananyaga a reform szellemében elkészült, annak jó része megfelelő nivójú jegyzetek formájában nemcsak a hallgatóság, de a szakközönség számára is rendelkezésre áll. A még meg nem je­lent anyag közkézre adását ebben az évben be kell fejezni. Erre különösképpen azért van szükség, mert csak az anyagok birtokában lehet a különböző tantárgyakat megfelelően összehangolni, azok kapcsolatát kifinomitani, a szükségtelen átfedéseket és felesle­ges anyagrészeket kiválasztani és igy a tananyagot megfelelő módon átdolgozni. Elismerőleg kell nyilatkoznunk arról az erőfeszítésről, ame­lyet az elmúlt öt évben oktatóink ennek a tananyagnak a korszerű kialakítására fordítottak. Eredményeik, fiatal mérnökeink felkészült ségében, de nem utolsó sorban saját oktatómunkájuk fejlődésében tükröződnek. Kétségtelen, hogy ez a nem látványos, de mégis rop­pant munka elvonta a figyelmet és az időt egy- és más dologról, amely az Egyetem oktatómunkájának elmaradhatatlan tartozéka, része. Ilyen elsősorban az Egyetem kutatómunkája. Bár az előbb említett erőfeszítések közben id minden oktatónk folytatott kutatómunkát, de annak intenzitása részben az említett okoktól, részben egyéb,, az Egyetem dolgozóitól és vezetőségétől független hiányosságokból nem hozta meg a kivánt eredményeket. /

Next

/
Thumbnails
Contents