Erdészeti és Faipari Egyetem - tanácsülések, 1962-1968

1964.06.17. tanszékvezetői értekezlet

- 27 Szó esett itt több hozzászóló részéről arról, hogy szakosítás, szakmérnökképzés, vagy mérnöktovábbképzés. Azt hiszem, hogy a szakosítás mellett nem nagyon törhetünk pálcát, annál is kevésbé, mert ezzel kapcsolatban a tapasztalatok nem voltak a legkedvezőbbek. Az első lépéssel a mérnöktovábbképzés irányában kell haladnunk, ha egyszer eljutottunk már abba a stádiumba, hogy az erdőgazdaságok elegendő szakemberrel rendelkeznek* és nélkülözni is tudnák azokat, akik hosszabb időre eljönnének ide Sopronba szakmémökképzésre, akkor tudjuk magunkat ennek a fejlettebb formának átadni.

Ugyancsak szó esett a jelentésben arról, hogy egyes tantárgyak között átfedések vannak. Itt talán túlságosan egyenesen és mereven fognánk fel ezt a megállax^itást, ha nem úgy tekintenénk, mint ahogyezt meg kívántuk állapítani, hogy a káros és felesleges átfedésekről, túlfédesekről van szó. Kern szeretném szaporítani a szót, hiszen Heckenast elvtárs elég alaposan kifejtette azt, hogy valamennyi tantárgy lényegében összefügg a többivel, ennélfogva átfedések, kapcsolások szükségesek, de a feleslegeset igyekezzünk kikapcsolni és talán Pintér elv társ fogalmazta meg a le gpre gnóns abban, amikor azt mondta, hogy valamennyi tárgyban essék szó ugyanarról a témáról, csak más aspektusban vizsgáljuk a témát.

Tisztelt értekezlet! Azt hiszem nincs arra szükség, hogy a Bizottság háromnapos munkáját különösebben magyaráznom kellene. Arra azonban mé is ki kell térnem, hogy a részletes jelentések, amelyek egyenként, tanszékenként készültek, nyilván térjedelemben és a i>rob- iémák sorát tekintve is nyilván bővebbek voltak, mint ez a rövidre szabott jelentés. Álkor, amikor a tanszékek anyagainak az összeállításáról volt szó, az volt a fotörekvésünk, hogy az eklekticizmus bűnének a kikerülésével a lényeges témákat vessük csak fel, ezért fordulhatott elő, hogy egyes kérdések a jelentésben nem szerepelnek, ennek ellenére úgy véljük, hogy részben a bizottságnak ez a jelentése, részben pedig az a kapcsolat, hozzáállás, amely az 1 Ívtársak részéről a Bizottság munkájával kapcsolatban tapasztalható volt, eléri a célját akkor, ha a végrehajtás során ugyanazt az egyértelmű hozzáállást és jószándókot tapasztaljuk, amit tapasztaltunk a vizsgálat során és tapasztaltunk most, a jelentésünk megtárgyalása során.

Talán egyetlen témát szerenék megemlíteni, amit a jelentés is megemlít, nevezetesen azt, hogy az oktatómunkában és a nevelőmunkában egyre nagyobb szerepet szánunk annak, hogy a hallgatók előremutathat kapjanak az előadásra kerülő anyagban, hogy az oktatók megmutassák a fejlődés irányát, j vőjét és ne csak leülepedett és véglegesnek tekinthető ismeretanyagot adjanak át a hallgatóknak, hanem a ma még nyitott problémák ismertetésen túlmenően, sőt a hallgatóság előtt lévőt is. Félreértés no essék, a legteljesebb jószá dókkal mondom, a fejlődésnek egyik feltétele vagy módja az, hogy a tanítványok többet tudjanak, mint a mesterek. Természetesen ez nem a vizsgaidőszakra vonatkozik, mert az végtelenül kellemetlen lehetne. Vonatkozik azonban arra, hogy a hallgatók már az oktatás időszakában, de talán magának a vizsgának a bonyolítása során neveljük rá, szoktassuk hozzá ahhoz, hogy a problémákat ismerje, ismerje a jövő .perspektíváit és igy maga a vizsga is oktató, nevelő tevékenységgé váljék, és necsak számonkérés jellegű, Az az érzésem, hogy az az igyekezet, amit az Egyetem munkája során egyrészt garanciát nyújt arra,hogy ez az előremutatna, ez a jövőnek a felvázolása valóban intenzivebbé válik és ha ez megvalósul, akkor a Bizottság véleménye szerint megvan minden feltétel ahhoz, hogy az erdőgazdálkodás és a faipar leglényegesebb problémáit olráatómunkánkon keresztül előbbre vigyük és ezen keresztül szolgáljuk a népgazdaság érdekeit.