Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1960

1960.10.14. kibővített tanácsülés

így például az iparban és a közlekedésben az uj energiahor­dozók és energiatermelési módszerek oktatásában olyan szemlé­letet kell adni a leendő mérnököknek, hogy világosan lássák a korszerűbb módszer előnyeit, és képesek legyenek a meglévő energiatermelő berendezések maximális kihasználása mellett az uj technika bevezetésében kezdeményező szerepet vállalni és azért harcolni is. Ugyanez vonatkozik az automatika, a ' műanyagfelhasználás, a mezőgazdaság legkorszerűbb nagyüzemi módszerei, stb. oktatáeára is. Ilyen szemléletbe ágyazva kell oktatni, a hagyományos - ée egyideig még szerepet játszó - módszereket (gőzvontatás etb.) is. Ugyanígy a jogi oktatásban a jelenlegi szemléletet, amely el­sősorban az Ítélkező jogászt tartotta szem előtt, úgy kell mégváltoztatni, hogy megfelelő súlyt kapjon a jogásznak, m^nt az államigazgatás ée a társadalmi igazgatás szervezőjének a képzése. A tanárképzésben egyrészt az iskolareform során kialakuló uj általános és középiskolai tananyag tanítására, a szocialista embertípus kialakítására törő újszerű nevelőmunkára - így például a politechnikai képzésre, a közösségi ember nevelésé­re - való előkészítés jelenti a korszerűséget. Ez egyebek kö­zött megköveteli a gyakorlati nevelési és neveléslélektani ismeretek előtérbe helyezését a teoretikus és történeti isme­retek rovására. Másrészt a tanárjelöltek olyan szakmai elő­készítését kívánja, amely lehetővé teszi, hogy nevelői nttkö- désük során önállóan fel tudják dolgozni a tudomány uj - idő­vel a tananyagba la bekerülő - eredményeit. Az agrártudományokban a hagyományos-empirikus ismeretek rová­sára előtérbe kell állítani a modern biológiai és műszaki ku­tatás eredményeinek alkalmazását. A korszerűséggel összefügg az is, hogy csak lezárt kérdéseket tanitsunk-e, vagy felvessünk nyitott, még vitatott problémá­kat is. Helytelen mindkét szélsőség. Nem szabad az oktatást megmerevíteni, de azt a benyomást sem szabad a hallgatókban kelteni, hogy a tudományban nincsenek biztos pontok, s minden kialakulatlan. A főkollégiumokban - különösen az alsó évfolya­mokon - elsősorban stabil eredményeket kell ismertetni, de- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents