Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1958

1958.01.29. tanácsülés

Írásban összehasonlításokat tettek a Műszaki Egyetemen lefdlytatott ugyanilyen vizsgálattá!* Tőlük nem kívánták azt, hogy Írják le az esemón veket. HáJLuk az volt a kivánság. hogy hallgatóikra és oktató­ikra nézte folytassák le a fegyelmi vizsgalatot megelőző vizsgálatot ás ha olyan bizonyitákok merülnek fel, hogy a fegyelmi vizsgálat . lefolytatása szükséges, bonyolítsák le. A mi főhatóságunk rendelke­zése értelmében nekünk le kellett a jelentésünket Írnunk. Es ezt t meg kellett tennünk még akkor is, ha ez rám nehéz feladatot rótt, itthon maradt igazgatóEelyettesi minőségemben, minthogy október 23-tól október végéig nem is voltam Sopronban. ; Bzen kívül a fegyelmi bizottság számára, amelynek elnöke Haraosi professzor volt, meg akartuk könnyíteni a vizsgálat le­folytatását. Kém enyhíteni, hanem megkönnyíteni azzal, hogy- meg­próbáltuk az eseményeket rendben, egymás után feltárni. Ennek a kronologikus rendben val^ felsorolásnak a során volt * rá mód, hogy mindenki számot adjpn, hogy azokban au időkben hol volt mit csinált. s Tisztelt Tanács! Annak a jelentésnek az elkészítése óta több hónap múlott el. zóta olyan dolgok is kitudódtak, amelyek a jelentés letárgyal -sát megelőzően nem voltak ismeretesek. Éhnek kö­vetkeztében ón masa. aki a jelentés aláírója, de igen nagy mértékben a szerkesztője, diktálója voltam - a nyira belemerülve, nogy a jelen­téskészítés ideiói el of ordult. hqgy reggel 7 órától másnap reggel 4 óráig egyfolytában ment a rntuua és akkor hazafutofctam megmosakodni és felültem a vonatra és vittem fei a Minisztériumba* - tehát (ín azon vagyok, hogy erre a jelentésre visszatérjünk, s az olyan tévedéseket, amelyek ma már vitathatatlanul tévesek, korrigáljuk, vissza kell tér­nünk a jelentésre azért is* mert a jelentés nem mondja ki, hogy az oktatói kar félreérthetetlenül és visszavonhatatlanul elhatárolja ma­gát 8.4 ellenforradalom.szervezőitől, márpedig enélkul nem zárható la a múlt, - enélkul nem haladhatunk határozottan előre. Kern1 mondhatjuk azt, hogy mi. mint a Főiskola oktatói minden tekintetben a h lyzet magaslatin állunk, he még ha Így volna is, akkor 8um elégedhetnénk meg azzal a ténnyel, hogy ’’állunk" mert haladnunk kell továbu. Hogy milyen nagy mértékben kell haladnunk, azt Kádár -János országgyűlési - oeszsde bizonyítja. - " f 1 . Megvoltak a rendeletek, amelyeknek eleget kellett temünk, határidőt szabtak és a rend let ^értelmében a Tamest ól, valamint a pártszervezettől kértünk segítséget és véleményt, m a magam részé­ről még a rendőreire iy elmentem, de végeredményben 'magunknak kel­lett a jelentést összeállítanunk, összeállítottuk a jelentést úgy, . ahogy tudtuk. A mai eszünkk«!, az esemény éktől hónapokkal eltávolod­va, nem kötjük maiunkat mereven a jelentés minden egyes oonijához, ' ajapen ezért., tisztelt Tanács, szükséges ás célszerű mai tanácsülésün­kön egy határozatot hoznunk, amelynek meghozatala időszerűvé vált, minthogy a jelentésünkre a közel két héítpl ezelőtt tartott tanácsü­lésben választ kaptunk a Szakoktatási Fői azgatóság vezetőjétől és az OSF. vezetőhely éti esőtől. Kern állítom, hqgy az a határozati* javaslat, amelyet a Ta­nács tagjainak megküldtom, és amely a vendégeinknek is birtokában N van, minden telein fetben és főképp, a ideológiai tekintetben kifogás­talan volna. Ha objektiv akarok lenni, azt kell mondanom, hogy több fogyatékossága lehet, ebben is lehet »évedös. elmondhat juk, ebben az esetben is azt az évszázados közmondást, hogy több szem többet iát, több fej többet tud. . * Kérem, hogy a határozati javaslat ismer tében - a több szem többet látj több fej többet tud elv alkalmazásával - szíveskedjenek a Tanács tagjai véleményt nyilvánítani milyen mértékben kívánjáu en­nek a határozati javaslatnak a helyesbitesét, kiegészítését. ügy gon­dolom, hogy végül majd szavaznunk'kell a határozati javaslat élfoga­

Next

/
Thumbnails
Contents