Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1954
1954.07.14. tanácsülés
a Főiskolára, akiknek szellani képessége nem ütőt*e sseg még a középiskolai alvót sem* Voltak olyan hallgatók is, akik ne® tudtak a bár oa- séöfc belső szöged ndfc az Összegét. áz ilyet tövé bengedni lelkiisseret- lenség. Megpróbálkostam azzal, hogy Ilyen hallgatókat beosztotta® a tanársegédek mellé konzultációra, de ez a kísérlet, sem vezetett eredményre* Tájion ez ne® volt # legend ő küzdelem a lemorzsolódás ellen ? N Helyesen tett«» volna-©, ha ezeket a hallgatókat mm baktató® el* hav ne® továbbengede® ? fiadén embert oda kell helyezni, ahol képessegei szerint megfelel, éves felfogás, hogy esők mérnöki oklevéllel lehet ll-O é-gs munkát végezni, ind©a ember, aki »unkáiét dói elvégzi megbecsülendő és hasznos tagja a társadalomnak, tekintet nélkül arra, hogy szerzeti-e oklevelet, vagy ne®. Úgy véle®, hogy a zov jetuniéban fejlettebb, jobb középiskolai képzés, van, jobban megválogat ják, kit engednek a * disk óléra. Ha nálunk is ez lesz a helyzet garantálom, hogy nemcsak hogy. bukott hallgató mm lesz, de még elégséges sm. A tanszékek munkáját a bukások alapján segít élni nm lehet« Ha erre az álláspontra helyezkedünk, akkor lesznek olyan tanszékek, »kik ét fognak engedni mindenkit, hogy a tanszékre s bukási ü ne veseen rossz fényt. Úgy vélem, hogy a népgazdaságnak ne® érdeke, hogy látszatered- ©éayeket mutassunk fel. Akkonsulté dl ókra vonatkozóan az a megfigyelése®, hogy elsősorban azok a hallgatók járnak konzultációra, akiknek omwyifl jobbéi az eredményeik, a rosszabbak ne® jönnek, ®ég ha kényszerítjük okét, akkor se®. A% ilyen hallgatókkal szemben egyetlen eljárás kínálkozik, le kell Őket morzsolni. Köszönő© iskov elvtárs h oszd szól ásd ban alkalmazott kritikát, az el mondottakat tájékoztatásul kivárta® ismertetni, mert iisfcov elvtárs mm ismeri a viszonyokat és Így ne® tudhatja, »ilyen gyenge anyagot kaptunk a középiskolákból, pedig ez a »agyalázata annak, hogy mm tudtunk jobb eredményeket felmutatni, Ijsracsi i kösz önöm ében? elvtárs hozzászólását, Biakov elvtársé a szó. őiskov i Sem gondoltam én sm a követelmények csökkentésére, de tiiai© véleménye», hogy ne® valószínű, hogy. a hallgatók Í5$-a amwirs képzetlen volna, hegy mint «óbor elvtirs említette, ne tudnék a háromszög belső szögednek öeezegftt* «érintés szükség vas a tanszékek munkáját felülvizsalui, ' m ' I . , varecai i Köszönd® Biakov elvtárs hozzászólását, ivei több hozzászóló nincs, összefoglalom az el hangzottakat és válaszolok a hozzá* szólásokra. örömmel vettem i artos elvtárs javaslatét, hogy az üzemi gyakorlatokat a jövőben a /«aulmnyi rdőgazdaságné.1 kell tartani, reg vagyok róla győződve, hogy mind a j&nulményl rdőgasdaság igazgatója, sind a dolgozók mindwfc »©g fognak tenni, hegy a segkesdett ötön tovább haladhas- smok; es minél jobb ereasényeket érjünk el. \ gépi felszerelések be szer* zésére vonatkozó javaslatára Farkas ?il»ce elvtirs válaszolt, amikor elmondotta, hegy a Xanulsaányi rdőgazdaaág gépekkel való fokozott felszerelése fel van véve a fejlesztési tervbe. tanszék ilyenixányh tóvá Májait illetően kém® lépjen érintkezésbe Farkas Vilmos elvtárssal, kérte, hogy a ianácsülés foglaljon állást abban a tekintetben, hogy minden tanszék egyforma követelményeket támasszon a hallgatókkal ssem- ^hes a Kérdésben ne® keil külön állást foglal ni, mert ez mér el 5- járnak^eF1 ^ alkalmával megtörtént és a tanszékek ennek értelmében , ,. , siskov elvtárs élesen kidőlőritotta, hogy a magas bukási ü-aak Sít míl3XéB^ a tanszékek auakdja.'sün<J®Bt elkövetünk, hogy a hiányosságokat laegví zsgálva megssüntessük azo-