Erdőmérnöki Főiskola - tanácsülések, 1952-1953

1953.02.11. 4. rendes tanácsülés

-3­Oktatásunknak ezek a hián-osságai kétségtelenül fennállanak, és ne­künk tudomásul kell vennünk,-amiről egyébként igen sok sző esett,-hogy a. hallgatók politikai-erkölcsi nevelése szervesen hozzátartozik a szakmai ok­tatáshoz, és ez minden oktatónak kötelessége. Ebben még nem állunk felada­tunk magaslatán, sokat kell javítani munkánkon. Reméljük azonban, hogy az ezután végző mérnökök jobban fognak viszonylani a szocialista építéshez, de az erdőgazdaságban szeressék munkájukat ehhez még valamivel több is kell, mint a főiskola nevelő munkája. Valóban nem megfelelj az üzemszervezési oktatásunk és ez Parkas Vilmos tanszékvezető és az én hibám,amelyet sürgősen meg kell javítanunk. Hiányos­ság van gépesitési oktatásunkban is annak ellenére, hogy Partos Antal adjunk tus mindent elkövet ennek' kiküszöbölésére, de nem kapjuk meg a Minisztérium­tól az oktatáshoz feltétlenül szükséges gépeket. Meg kell reformálnunk az erdőhasználattan, a növénytan és még néhány tantárgy gyakorlatainak oktatását olyképen, hogy a hallgatók egyéni felada­tokat kapjanak, amelyeket önállóan kell kidolgozniok. A főiskola egyes tanszékei szorosabb kapcsolatot tartanak az üzemek- kelfpl. Roller, Lámfalussy, Partos, ezeknek példáit minden tanszékvezetőnek követnie kell, de kérjük a Minisztériumot és az üzemeket,hogy ők is zörges­senek nálunk, és követeljék,hogy problémáik megoldásában támogassuk őket.* Hogy nem képzünk faipari mérnököket,annak oka, hogy ezt ezideig nem kö­vetelték tőlünk, de mi magunk már tettünk erre vonatkozóan lépéseket. A felsorolt megállapitások azt mutatják,hogy a főiskola munkájában ko­moly hiányosságok vannak. A fontosabb hinyosságok: 1./ Az oktatók elválasztják az oktatást a neveléstől, és elhanyagol - ják a hallgatók politikai-erkölcsi nevelését. A Párt és kormányhatarozatokbá a tanszékek többsége nem vonta le a szükséges következtetéseket, nem adnak a hallgatóságnak perspektívát a szocializmus és ötéves'tervünk problémáiról^ és feladatairól. Nem dolgozzák be ezeket a szempontokat az előadások anyagán, nem foglalkoznak velük eléggé a gyakorlatokon. 2. / A nevelésben a Párt és DISZ szervezet sem végez megfelelő munkát, nem segíti a hallgatóság politikai fejlődését. 3. / A politikai-erkölcsi nevelés hiányos volta utat nyit az ellenségé nek ellenséges nézetek terjesztésére. Ezt az ellenség ki is használja, s kü­lönféle burzsoa , kozmopolita és cinikus nézeteket terjeszt. Pl.hogy mi szűk. ség van az orosz nyelv tanulására, vagy miért nem viszik pártiskolára a ki­választott hallgatókat a marxizmus-leninizmus részletes oktatására. A kleri- kálizmus, a bigott válla^ásosság eléggé elterjedt a hallgatók között, és az oktatók nem végeznek kiálló, harcos propagandát ezeknek a jelenségeknek a le­törésére. A szakérettségisek politikai fejlődése is megakad a főiskolán, be­leolvadnak a többségbe, lendületük megtörik, a szocilizmus harcos szelleme nem bontakozik ki bennük. Hegedűs András miniszter elvtárs az oktatás-nevelés kérdésében úgy Iá1 ja,hogy a főiskolán két külön vonal alakult ki: a szakmai és a politikai i- rány,amelyek egymástól elszigetelten, sőt talán egymás ellen dolgoznak.- A szakmai^csoportban a népidemokráciához hü oktatók mellett-könnyen meghúzódnál a reakciós elemek is. Meg kell szüntetni ez't a két külön vonalat, és el kell érnünk mondotta,hogy a tanárok és tanársegédek nyiltan kiálljanak a népi de­mokrácia mellett. Aki viszont ezt nem bizonyltja’, az a demokrácia ellen van. , Kétségtelen az,hogy bar sokszor foglalkoztunk a politikai-erkölcsi ne­velés ^kérdésével, én magam is több beszédet tartottam erről,-mégis súlyos le­maradásaink vannak ezen a téren. Sok oktatónk nem ^eszi ki a részét a politi­kai nevelő munkából. Nein leplezzük le az ellenséges nézeteket, nem harcolunk bátor propagandával a klerikálizmus ellen sem. Elsősorban a saját életünkkel, magatartásunkkal kell jó példát mutatni a hallgatóknak,mert ez a legmeggvgzőb munka. Persze vannak jó példamutatóink már, de viszont az ellenkező'eset is előfordul, mert pl. Farkas Vilmos docensről sokan tudják,hogy buzgó templomjá 3?ó • Változtatnunk kell magatartásunkon abban a tekintetben is, hogv nviltan és bátran nyilvánítsunk véleményünket népi demokráciánk mellett, lássák" hall­gatóink, hogy mi oktatók harcos tagjai és meggyőződéséé támogatói vagyunk a szocializmus építésének. 4-ik,/hiányosságként hozza fel a kollégiumi anyag azt,hogy a folyamatos

Next

/
Thumbnails
Contents