D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

Végzés: Graf elégségesen bizonyította, hogy felesége korábban Gundl hitve­se volt. Az nem bizonyosuk be, hogy van-e Gundl örökös, vagy nem. Amennyi­ben igazolni tudja, úgy a továbbiakban a törvény alapján járnak el. 250. (IV. 110.) Jakab úr Kismartonból (Eisenstat) megjelent, és benyújtotta Ernő főhercegnek Meller Ádárn elleni parancsát. - A kihallgatás után a városbírót arra kötelezték, hogy a parancsnak mindenben tegyen eleget, és Mellett - amint az a parancsban áll - hasonlóra kötelezzék. 251. (IV. 111.) Reiss János képviseletében Rainer Imre megjelent, és választ adott Wirth (Wiert) Mihály tanácsos Kölbl (Khölb!) N. helyett benyújtott levelé­re és keresetére. A másik fél hasonlóképpen járt el. Végzés: Kölblék mutassák ki, hogy Reissné mit hagyott hátra, s ebből mi a Schermb tulajdon. 252. (IV. 111.) Az idősebb és a fiatalabb Preinruss (Preinrueß) gyerekek ügyé­ben a következő határozat született: A január 13-án meghozott határozat érvény­ben marad, de amiért azonban Kraxner (Khräxner) elhunyt apósát a bizonyítás szerint ilyen csúnya rágalmazással illette, azért őt a további határozatig zárják be. A börtönbüntetés elengedését követően meghozott határozat szerint március 8. után, 8 magyar forint büntetést kell fizetnie, mely ellen fellebezésnek helye nincs. 1577. március 8. 253. (IV. 112.) Rauscherék a külvárosi téren fekvő házuk ügyében jelentek meg, amelyet mostantól Fischer (Vischer) János borbély felesége bír, és a pénzt kér­ték, vagy azt, hogy az adja tovább. Fischerné viszontválasza: a fiútestvére megígérte neki, hogy 100 font dénárt kölcsönöz számára. Ha ez megtörténik, úgy azonnal kiegyenlíti tartozását. Végzés: Mivel Frank (Frannckh) Tamás tanácsosnál kölcsönben van Hiersch fiútestvérének a pénze, ezért 14 napon belül adja meg és tegyen róla elszámolást. 254. (IV. 112.) Kellner (Khellner) tanácsos a képviselőivel együtt megjelent és előadta: Schneider Rupprechtnét és annak rokonait figyelmeztette, figyeljenek a házukra, hogy a többi szomszéd ne szenvedjen kárt. Viszontválasz: Nemes (Nemesch) tanácsos a rokonok képviseletében a vá­laszra új időpontot kért. A következő tanácsnapra kaptak határidőt. 91

Next

/
Thumbnails
Contents