D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)

Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái

ápolná, reménykedhetne a felgyógyulásban. - Kramapfel (Khrämapfl) Mihály vallja: Preinruss azt mondta, lányai nem segítenek rajta, és ha nem lennének idegen emberek, azonnnal meghalna. Kraxnerrel kapcsolatban ugyanazt mondja, mint Pantzer. - Koppenperger (Khoppenperger) Lénáit vallja: Pantzer Mihály eljött hozzá, és Preinruss helyett kérte, jöjjön ki és valamit jegyzékeljen fel. Többek között azt is mondta, hogy az idősebb lányok mindent elvisznek a ház­tól, koldusbotra juttatják, mint az anyjuk, aki ugyancsak nem volt jó háziasz- szony. 1577. február 13."’7 246. (IV. 109.) Petenhaimer Mihály megjelent, és előadta: minthogy maga a Scholtz örökséget nem tudja megvárni, ezért teljeskörű meghatalmazását Rainer Imrére kívánja átruházni. Kéri ennek jóváhagyását. Kérése jóváhagyást nyert. 1577. március 1. 247. (IV. 109.) Kirschner (Khirschner) Ágost megjelent és kéri, hogy a gyerekek tulajdonát képező 3A rész házat a birtokokkal együtt méltányos bér fejében adják át néki. Végzés: Minthogy a Satz dűlőben található vetést mindenhol learatták, és művelési kötelezettség áll fenn, ezek után a ház 3/4 részét a hozzá tartozó réttel és szántókkal 17 font dénárért erre az évre átengedik. A 4 hold szántót illetően, amit az idén már bevetettek, a gyerekek két hold után gyüjthetik be a termést, és a mostohaapa is ugyanennyi után, azon kikötéssel, hogy a választás lehetősége a gyerekeket illeti. 1577. március 4. 248. (IV. 110.) Jäger, az elhunyt Seybitt Jakab felesége testvéreinek a gyámja megjelent, és megtámadta az asszony végrendeletét. - Ezzel szemben Seybitt Jakab a végrendelet megerősítéséért folyamodik. - A végrendeletet a tanács megerősítette. 249. (IV. 110.) Graf Márton Darázsfaluból (Traustorf) tanúként állította elő Preidl Pétert, aki a következőket mondta: Graf Márton feleségül vette Gundl (Gienndl) Farkas özvegyét, akinek örököse van tőle. - A másik tanú, Schiml Fülöp az alábbiakat vallja: Graf Márton felesége korábban Gundl Farkas felesé­ge volt, akinek Gundltől (Gündl) egy örököse van. Azt azonban nem tudja, hogy az örökös él-e, vagy nem. 107 107 A bejegyzésre két dátum vonatkozik, 1577. február és április. 90

Next

/
Thumbnails
Contents