D. Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái III. 1570-1579 (Sopron, 2011)
Sopron város bírósági jegyzőkönyveinek regesztái
532. (IV. 266-267.) Storigl és sógora egy szőlő ügyében, amely állításuk szerint őket illeti, Harkáról (Harckha) beidéztették Zigent. Mindezekkel szemben Zigen azt állítja, a szőlőt ő vásárolta meg, és az érte fizetett pénz a városházán letétben van. Állítása azonban nem felelt meg a valóságnak. Sőt, tudomást szereztek arról, hogy a Kanratz (Cainratts) dűlőben található szőlőt Mair (Maurin) Péternétől elvette, 20 évig művelte, és most Mair tanácsos úrnak eladta. Ezért kérik, ismerjék el őket azonos jogú örökösnek, valamint azt is kérik, hogy kötelezzék [Zigent] arra, hogy a szőlő ügyében velük az időközben keletkezett állagromlás miatt megegyezzen. Zigen viszontválasza: Pfleger a szőlőt műveletlen területként 16 font dénárra értékelte. O az egyik leánytestvérének 9 font dénárt fizetett le. Végzés: Minthogy mindkét fél panaszának és ellenvetésének a bizonyítását felajánlotta, ezért igazolják azt. 1578. december 31. 533. (IV. 268.) Berger (Perger) András cipész megjelent, és ismételten vételi szándékát jelezte a házra. Stadthueber a két gyermek helyett, akik jelenleg nem tartózkodnak a városban, viszontválaszt adott. Minthogy a két gyermek most már nagykorú, és minden kétséget kizáróan hamarosan hazajönnek, ezért nem lenne méltányos az, ha a házat eladná. Azonban bér fejében a rokonok átengednék neki, de ezt az ajánlatot Berger nem tartotta elfogadhatónak. Végzés: Berger gondolja át az ajánlatot, a rokonok javaslata elfogadható-e számára? 534. (IV. 268.) A fenti napon Wolf György pozsonyi (Prespurg) polgár és borbély megjelent, és panaszt akart emelni Koch János ellen, aki őt megsértette. Koch azonban nem jelent meg. Nagy (Naghi) János tanácsos úr viszontválasza: Koch (Khoch) ez ügyben hajlandó Wolffal (Wolff) megegyezni. Erre a következőket hirdették ki: Wolf várjon egy ideig Koch ajánlkozására, és amennyiben erre nem kerülne sor, a méltányosság szerint járnak majd el. 1579. január 2. 535. (IV. 269.) Wolf György ismét megjelent és kérte, Schiffert (Schifer) a szerződés alapján kötelezzék arra, hogy a nagymartoni (Martterstorff) szőlő ügyében a szavatosságot rendezzék. Schiffer János viszontválasza: amikor a szerződést elkészítették, csak arra a nézeteltérésre figyeltek, amely köztük és Scholz között állt fenn. Miután ezt rendezte, reméli, az elkövetkezőkben már nem tartozik. 164