Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)
Előre megírt emlékezet: Lackner Kristóf különös önéletrajza
inkább; 34 a Vitában pedig egy helyen az olvasható, miszerint Lackner gyakran mondta, hogy ha egy „pápista" tette volna mindazt, amit ő, illetve ha egy „pápista" mutatott volna akkora hűséget a király felé, amekkorát ő, akkor már rég hatalmas jutalomban és örök dicsőségben részesült volna. 35 Nem nehéz észrevenni a két szöveghely között a gondolati hasonlóságot, ugyanazt az evangélikus, literátus öntudatot, királyhűséget, és persze ambíciót. A két mű közti hasonlóság véleményünk szerint nem véletlen, hanem éppenséggel a Bucher felett mondott beszéd adta Lacknernek az ötletet. Bizonyára már elhunyt hivataltársa búcsúztatásakor eljátszott a gondolattal, mit tartalmazna egy saját magáról szóló megemlékezés, majd miután polgármesterré választották, úgy döntött, hogy a „csúcsra érve" ő is számvetést készít, a Bucher-beszédhez hasonló stílusban. Vagyis műfajul ehhez is az emlékbeszédet választotta, bár nem dolgozta ki úgy, mint az 1611-ben mondott laudációt. A Viíá-ban ugyanis nincsenek retorikai elemek, antik idézetek, exkurzusok stb., mint az „előképben" - vagy általában az akkori szónoki művekben -, csak tisztán az életút, s annak állomásai. Talán éppenséggel alapanyagot, matériát akart szolgáltatni a jövőbeni parentáló számára, hogy az utókor minél pontosabban ismerhesse meg életútját. Ezen a ponton határozottan ki kell zárnunk két eshetőséget. Egyrészt: Lackner ilyen formában bizonyosan nem kívánta megjelentetni a szöveget. Nemcsak a retorikai, stilisztikai kidolgozatlanság miatt vethető ez el, hanem a római katolikusok „pápista" (pontificius) jelzővel illetése, a sokszor intim hangnem miatt is. Másrészt: az is bizonyos, hogy nem az asztalfióknak írta a munkát, hiszen a bizonyítékok, tanúk citálásával mindig polgártársai felé fordul, előttük kívánja szavai hitelét igazolni. Lackner a közvetítőknek, a rá emlékező soproniaknak szánta művét, akik majd kéziratát olvassák és méltó formába öntik: vagyis jó gazdaként nemcsak vagyonát gyarapította élete során, hanem saját emlékezetéről, „utóéletéről" is előre gondoskodott. S hogy ez milyen kiválóan sikerült neki, arról alább még lesz szó. A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a Vita a szerző szándéka, illetve bizonyos formai jegyek alapján emlékbeszédhez készített életrajzit adatgyűjtés), ám a szerző személye, a mű erős szubjektivitása, intimitása miatt önéletrajznak, avagy közkeletűbb szóval önéletírásnak mondható. Az utóbbi szempontokat mi fontosabbnak tartjuk, ezért nevezzük kiadásunkban általában önéletrajznak a Vitát. A műfaji meghatározás azonban tovább árnyalható. Az első részben a Bocskai-felkelés eseményeire, 34 „Porro nec hoc praetermittendum de nostro Puechero, quod cum vidisset nonnullos ex infimo pene gradu sordidisque parentibus natos nobilitatis titulo insigniri Maiestatisque splendore 8C radiis ornari, non inconvenienter argumentatus est, si hoc tibi quare non mihi, qui in maioribus fidem, dexteritatem, debitam observantiam & obedientiam, Caesari & Regi exhibui & probavi." LACKNER I6II. f. 28r. 35 „Hoc tarnen saepissime numero D. Lackhner dixit: si Pontificius haec sponte praestitisset, tantumque fidelitatis argumentum exhibuisset, procul dubio ipsius laudes numquam cum maximo praemio intermortuae fuissent." Vita xii.
