Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)

Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza

telével. Emellett annak atyját is gyakran tudósította fiának életéről, tanulmányairól, erkölcseiről és ezek jövőbeni jutalmáról, s komoly szavakkal tanácsolta, szorgalmazta, továbbá intette őt, hogy ne vonja el fiát hosszabb ideig a tanulmányoktól, s ne akadályozza azokban. Mivel azonban általában mindenki a maga szerencséjének a kovácsa és alakítója, azért ő is: ám elhamarkodott döntéssel - mintegy zsenge korban lévén, amikor az ember még bármit lát, nem érti, mivel nincs ítélőképessége (amely minden erény anyja) — Csepregről való hazatérése után nem sokat adott a tudós tanítómester intelmeire. Ehelyett atyja mások tanácsára az azóta jámboran elhunyt Stainer Ábrahámmal együtt

14 a morvaországi Ostrauba, majd Meseritzbe küldte tanulás céljából,

15 ahol atyja költségén csaknem két évig tanult. Mivel pedig fonák módon nem tanulmányi előmenetelét, hanem a korát vették figyelembe, ezért tanulás terén Kristófnak hatalmas kárára volt az ott leélt idő, mert a szükségeseket elhanyagolván a nem annyira szükségeseket tanulta, és a göröggel foglalkozott,

16 míg a nyelvtan alapjait és szabályait, valamint a bölcseleti tudományokat mellőzte. Ezt az esztelen pénz- és időpocsékolást mindvégig nehezen viselte, s ezért aztán szinte megutálta a tanulást. Miután fivére, JOHANNES CARBO,

17 a felső-magyarországi vértesek hitszónoka

18 levélben hazahívta őt, a bányavárosokon keresztül késedelem nélkül Kassára utazott fivéréhez. Minthogy atyja a soproni föld akkori terméketlensége miatt nélkülözött, gyalogszerrel és szűkös útravalóval bocsátotta el a fiát. Kassán találkozott bátyjával, akivel Szepsin, Bártfán, Eperjesen, Szepesolaszin, Szepesváralján s más, a császári katonaság számára kijelölt helyeken, a vértesek között töltötte életét, mint nehéz fegyverzetű katona. Amint azonban nyugalomra leltek, és a katonaság valameddig egy helyben maradt, a bátyja — a nyelvtan alapjainak mellőzésével — dialektikára és más tantárgyakra oktatta, bár ez is fonák módon történt. [IV.] Másfél év elteltével fivére az elhanyagolt fiút visszaküldte atyjához. Apját megrendítette a dolog, s nem tudta eldönteni, mihez kezdjen ezután a fiával. O azonban, tizennyolc éves fejjel, reményét vesztve már más életpályán kezdett gondolkodni, s mindenestül atyja nyomdokait kívánta követni. Sőt, ezután a kézműves szerszámokkal, festményekkel, s egyéb, az aranyművességhez tartozó dolgokkal is megbarátkozott. Atyja pedig, mivel félt a költségek és kiadások nagyságától, s írástudatlan lévén (ha nem tekitjük a német betűk ismeretét) nem tudott helyesen ítélni a tudományról, szívesen engedett fia óhajának. Sőt, hogy megtartsa őt hibásan választott új állásában, megengedte neki, hogy bizonyos ideig szabadon forgolódjon a műhelyben. Atyja Morvaországba küldi tanulni Miután hazahívják, fivérével különböző helyeken katonáskodik Sopronba visszatérve aranyműves lesz