Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)

Előre megírt emlékezet: Lackner Kristóf különös önéletrajza

Bél Mátyás minden bizonnyal visszaküldte a kéziratot Sopronba, hiszen miután lemásoltatta, már nem volt tovább szüksége rá. Ezután hosszú, másfélszáz éves hallgatás következik. A Vitáról legközelebb csak Szinnyei József ejt szót 1900-ban, nagy biográfiai műve 7. kötetében, ahol a Lacknerről szóló adatok között említi, hogy az önéletrajza is megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében.

127 Mint fentebb írtuk, nagy valószínűséggel az itt tárgyalt művet, annak eredeti kéziratát látta. Rejtély, hogy hová tűnhetett a Múzeum gyűjteményéből az irat - talán Szinnyei vitte ki magával? Az sem világos azonban, hogy hogyan került oda. Lackner irathagyatékának nagyobbik része, mint említettük, szintén a Múzeumban lett elhelyezve, s itt az áthelyezés útját is könnyebb rekonstruálni. A soproni evangélikus egyház irattárából - ahová a Társaság feloszlása után kerültek - Gamauf Teofil, ajeles helytörténész kölcsönözte ki őket átmásolásra. Kovács József László sejtése szerint Gamaufot az iratok visszaadásában megakadályozta 1840-ben bekövetkezett halála, s az özvegyétől Literati Nemes Sámuel, a gátlástalan könyv- és iratgyűjtő csalta ki valamikor 1840-1841-ben, majd eladta állandó megbízójának, Jankovich Miklósnak.

128 A sejtést igazolja, hogy a Múzeum Jankovich hagyatékából vásárolta meg pl. a Soproni Nemes Tudósok Társasága számadáskönyvét.

129 Valószínű tehát, hogy a Vita is Literátinak köszönhetően jutott el a Múzeum gyűjteményébe, bár ennek bizonyításához további kutatások szükségesek. Szinnyei után már senki sem említi a Múzeumba került Vita-kéziratot. Többen kézbe vették viszont az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban lévő másolatot, igaz, csak futólagos vizsgálat céljából, így nem is vették észre valódi jellegét. V. Kovács Sándor egy 1975-ös cikkében azonosította azt a könyvet, amelyet Lackner saját leírása szerint Hídvégen talált 1605 decemberében. V. Kovács a Vitát „ismeretlen esztergomi kéziratnak" nevezi, tartalmával, szerzőségével nem foglalkozik.

130 1984-ben Szelestei N. László megjelentette Bél Mátyás kéziratainak katalógusát, amelybe felvette a Bél-hagyaték részét képező Vita-másolatot is, de a szerzőségről nem tett említést.

131 2003-ban Kulcsár Péter a magyar történeti irodalom általa készített lelőhelyjegyzékében szintén hozta a Vitát, de a szerző nélküli életrajzok között helyezte el.

132 Kovács József László a 2004-ben újra kiadott Lackner-monográfiájában életrajznak nevezi a Vitát, bővebb ismertetésébe nem bocsátkozik.

133 Egészen 2005-ig rejtve maradt tehát a Vita szerzőjének kiléte, amíg Bél Mátyás munkája el nem vezetett minket - magához Lackner Kristófhoz. 127 L. a 25. jegyzetet. 128 KOVÁCS 1969. 85. 129 Az irat előzéklapján: „E collectione n.a Nicolai Jankovich empti 2i.ajanuarii 1852. a 36 xris Mov. Conv." OSZK Fol. Lat. 1321. Még 1, KOVÁCS 1969. 85. 130 V. KOVÁCS 1975. 67-68. Még 1. a Vita xxi. fejezetét, és a fordításban a 110. jegyzetet. 131 SZELESTEI 1984. nr. 341. 132 KULCSÁR 2003. 761. 133 KOVÁCS 2004.172.