Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza; C sorozat 5. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2008)

Előre megírt emlékezet: Lackner Kristóf különös önéletrajza

V. Összegzés Vizsgálatunk végén már csak egyetlen - nagyrészt megválaszolt, ezért költői - kérdés maradt: megvalósult-e Lackner célja, azaz Vitája, eljutott-e a célközönséghez, a soproni polgárokhoz? A válasz: igen is és nem is. Igen, mert a parentáló Schwanshoffer feltehetően, Fridelius és tanítványai pedig bizonyosan használták önéletrajzát, mégha az utóbbiak nem is jöttek rá, hogy ő maga írta. Nem is ez számított: a Vita, amelyben ajeles polgármester megalkotta saját „szobrát", alapanyagot adott az 1714-ben elhangzott emlékbeszédeknek. E nyomtatásban is megjelent beszédek pedig - amelyek a Vita hangnemét követve az egykori polgármestert saját kora egyedüli hőseként ábrázolják - később Lackner életének egyik legfontosabb forrásává lettek, s így szerepet játszottak a „Lackner-kultusz" kialakulásában, amely máig is tart. Tehát a Vita - hogy felvegyük az írásunk kezdetén elejtett gondolatmenet fonalát - mégha közvetetten is, de szintén hozzájárult ahhoz, hogy az egykori polgármester ilyen ragyogó (és kortársait elhomályosító) fényben tűnjön fel az utókor előtt. A válaszunk viszont annyiban nemleges, hogy a Fridelius-tanítványok sok adatot nem, vagy csak felületesen vettek át Lackner kéziratából. Semmi kétségünk afelől, hogy a hajdani polgármester nem olyan hiányos és esetleges feldolgozását képzelte el az önéletrajzának, mint ami az 1714-es kiadványban megvalósult. A Vita tartalmának jó része ugyanis homályban maradt, s e részletek nemcsak Lackner életéről, hanem a korabeli Sopronról is értékes adatokat tartalmaznak. így a szöveg kiadását mindenképpen indokoltnak látjuk. Abban pedig biztosak vagyunk, hogy Lackner Kristófnak egy régi adósságot rovunk le ezzel. Bevezetőm végén szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek munkámban. Elsősorban a Soproni Levéltár munkatársait, közöttük is Turbuly Évát és Dominkovits Pétert illeti köszönet, akik soproni levéltári kutatásaim során eligazítottak a gyűjteményben, és szállást biztosítottak nekem. Dominkovits Péternek külön köszönöm a gyakori segítséget, a hasznos tanácsokat és végül a lektorálást. Hálával tartozom P. Szabó Bélának, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara dékánjának Lackner grazi tanulmányaival kapcsolatos véleményéért. Szintén köszönöm Földesi Ferencnek, az OSZK Kézirattára osztályvezetőjének a többszöri segítséget, tájékoztatást. Végül két munkatársamnak, Glück Lászlónak (MTA TTI) és Pálffy Gézának (MTA TTI) szeretném megköszönni, hogy a mű fordításakor és értelmezésekor felmerülő problémák megoldásában segítettek. Budapest, 2008. július 28. Tóth Gergely