Faut Márk és Klein Menyhért krónikája 1526-1616; C sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1995)

Bevezetés

BEVEZETÉS 1. Kultúrközpontok a XVII. században Faut Márk krónikájának első lapjára ezt írja fel címként: angefangen im 1610 Jahr Zu beschreiben". A fejezetcím tanúsága szerint Faut Márk 1610-ben kezdett hozzá, hogy történeti munkájának anyagát (1526-os kezdettel) összegyűjtse. A mohácsi vész időpontját fogadta el határnak és fordulópontnak, idáig terjesztette ki történeti adatgyűjtését, bár vannak korábbi adatai is. A szerző városa történetének pontosan kilencven évét vázolta 1616-ig, ezt akarta később történeti munkává szélesíteni. A Faut által is fordulópontnak elfogadott 1526-os év nemcsak történelmünknek, de irodalmunknak is fontos éve. Buda a mohácsi csatavesztéssel nemcsak politikai, de irodalmi jelentőségét is elvesztette. Az országban szétszéledt írók kezdetben — mint erre Horváth János a „Reformáció jegyében" című könyvében rámutatott — főúri udvarokban, várakban találnak menedéket, pártfogót és kiadót. Míg nemesi udvart, várat elég nagy számban említhetünk, ahol írók éltek és dolgoztak, várost jóval kevesebbet. Ennek oka a török nagyhatalom fokozatos, egyre nagyobb méreteket öltő területhódítása. 1541-ben kerül Buda török kézre, 1543-ban Székesfehérvár, Esztergom, Hatvan, 1552-ben Drégely, Szolnok, Temesvár. A sort még folytathatnánk. Az 1593-as év leírásánál jegyzi meg Faut: „Diß Jahr hebt sich an der Khrieg mit den Turkhen... Wesprim, Palota, Rab, Erla, Canisha, Gran widerumb, Papa, Pest widerumb verloren worden, vnd bette der oberste Herr Roswurmb Ofen haben können, wan der wascha zu Ofen Ihm nicht bette 60000 ducaten haimlich gegeben". Bármennyire pletykajellegű, mégis jellemző ez a közlés. A kor magyarságának vádja hangzik ki belőle. A bécsi udvar csak barbár adófizető tartománynak tekinti a megmaradt országrészt, a zsoldos császári vezérek egyetlen dologgal törődnek, azzal, hogy minél gazdagabban térhessenek haza. Kultúrateremtésre, irodalomápolásra, a töröktől biztos, erős falú, gazdag polgárságú városok voltak különösen alkalmasak. Világi irodalom, világi művészet ápolására pedig különösen azok a városok, melyek nem álltak érsekség, püspökség közvetlen irányítása alatt. Olyan város, amely az előbbi