Faut Márk és Klein Menyhért krónikája 1526-1616; C sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1995)
A krónika magyar fordítása
Jegyezd meg. Az a kérdés, hogy vajon egy végrendelet vagy szerződés betűihez kell ragaszkodni, vagy a végrendelet illetve szerződés értelme szerint kell eljárni, vagy pedig a végrendelkező vagy a szerződő felek tényleges szándéka szerint. Ez a válaszom: bár a törvény előtt szabályozva van, (85 v ) hogy inkább a végrendelkező vagy a szerződő felek tényleges akarata szerint kell eljárni illetve ítélkezni, semmint a puszta betűk szerint, mégis egy idős tanácsnokra való tekintettel (ti. a megítélésében és eldöntésében) egy szerződésben csak a betűk szerint jártak el. A bíró jóindulata és az ajándék többet ér, mint egy törvénykönyv száz rendelkezése. Jegyezd meg. Egyesek könnyen érvénytelenítenék az ősi szokást, és valaki azt mondta, hogy ő megszüntetné azt a szokást a tárnokszéken, hogy amit két házastárs a házasság tartama alatt együtt vásárolt (ha csak az egyik fél adta is pénzét hozzá, a másik házastárspedig szegénysége miatt semmivel sem járulhatott hozzá), hogy ez közös vagyon legyen és maradjon. Továbbá [megszüntetnék], hogy egy asszonynak a hozományt kifizessék; kérdés továbbá, hogy mi legyen a hozományával, ha a hozományát férjével közösen eladja, és abból férjével közösen egy másik telket vásárol, ez is közös vagyonnak számítson-e? Ez azonban azt jelenti, hogy egy állatról két bőrt nyúzunk le, és a másik házastársat vagy az árvát két vesszővel ütlegeljük. (86 r ) Anno 1616. Az 1616. évben megkezdődött az erőszakos üldözés a fraknói grófságban és a kismartoni uradalomban, és ha a megátalkodott lutheránusok (ahogy nevezik őket) nem adják el javaikat egy negyedéven belül, akkor azok szálljanak a császárra. Továbbá Miksa főherceg, aki nem kedvelte különösebben a jezsuitákat, Steierben meghalt. Továbbá Ferdinánd főherceg felesége, Bavarica meghalt Grazban, és Ferdinánd herceg is most márciusban és áprilisban nagyon beteg volt.