Faut Márk és Klein Menyhért krónikája 1526-1616; C sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1995)

A krónika magyar fordítása

és elfalaztatta azért, mert több mint száz leánykát kegyetlenül, sok kínzás közepette megöletett; két segítőtársát élve elégették, egy fickót, aki neki a lánykákat az előbb emlegetett két némberrel felhajtotta, karóba húztak. Ez [az özvegy] egyetlenegy boszorkányt sem égetett el a birtokán, mivel ő is így élt; sok varázslószerszámot is találtak nála. Jegyezd meg. Ebben az évben Nagyszombatban sok püspök, apát és prépost, sőt magyarországi jezsuita is összegyűlt, zsinatot tartottak a lutheránusok ellen, még egy könyvet is összekovácsoltak, melyet Pozsonyban, a kolostorban nyomtattak ki. Azután Forgách Ferenc magyar kardinális Rómába utazott a pápához, hogy arról tárgyaljanak, hogy hogyan kellene az eretnekek ellen Magyarországon védekezni stb. (68 r ) Továbbá Prágában Lipót főherceg 10.000 katonája betört a Klein Seittenre 58 , s kifosztották ezt a város[rész]t. Abban bíztak és reménykedtek, hogy a cseh koronát Lipót megkapja a császártól, a csehek azonban ellenszegültek, Lipót katonáit kiverték, hozzájutottak von Romae ezredes rabolt javaihoz, melyek értéke 150.000 fontdénárt tett ki. Lipót kancellárját, Tennaglt is elfogták, azután kínpadra vonták; ez bevallotta, hogy Althan gróf, von Sulz gróf, a tescheni herceg és mások is többen, akik Lipótot a cseh koronához akarták segíteni a császárral együtt, a császárt is Mátyás király ellen hangolták. Eközben Mátyás király hadnépével Prága felé vonult, és Lipót katonaságát (68 v-69 v ) üldözőbe vette. Végül a császárral ismét olyan egyességre jutott, amilyen egységben eddigi életük során sohasem voltak. Ezt még eldönti az idő! A barátokat is megölték a kolostorokban, kiverték és elűzték őket. Megjárták volna a jezsuiták is, ha nem tartották volna nagyurak gyerekeit a kollégiumaikban. Egy öreg barát a császári tanácsosok, a pápa és a spanyol király valamennyi spanyol praktikáját a lutheránusok és Mátyás király ellen. Állítólag a császár háziorvosának szándékában volt, hogy abban a szobában, amelyben Mátyás király lakik, megmérgezze az ajtók küszöbeit és a szoba levegőjét; most ő is fogságban van. A jezsuiták kollégiumában, melyet ugyancsak bevettek, mintegy ezer ember felfegyverzésére elegendő különféle fegyvert találtak. Lipót főherceg Spanyolországba menekült. Ezredese, (70 r ) von Romae néhány embert lefejeztetett, akik Mátyás királyhoz akartak menekülni. Lipót kancellárja, N. Tennagl prágai fogságában a kínvallatásban beismerte, hogy von Romae, Adolf von Althan gróf, von Schultz gróf, von Perkha úr és más cseh 58 Kleinseite (Malá Straná) — városrész a Hradcany alatt, önálló önkormányzattal. Vö. Kovács József László: Lackner Kristóf Prágában. ItK 1970, 508—512.

Next

/
Thumbnails
Contents