Faut Márk és Klein Menyhért krónikája 1526-1616; C sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1995)
A krónika magyar fordítása
vesztette ehhez a jogát. Ha ti átruházzátok a beneficiumot, vagy a magyar lutheránus prédikátorra akarjátok ruházni, abból csak bosszúság származik. (65 r ) Óseitek, és különösen a magyar királyok építették itt valamennyi templomot, még a latin iskolát is, ezért semmilyen lutheránus nem való oda. Valamennyit elveszem tőletek, mert én vagyok a püspökötök; ne jelöljetek nekem egy prédikátort sem, hogy én vizsgáljam meg őket, ahogy ez illik, és ahogy ezt korábban tennetek kellett Draskovich kardinálisnál. Teljesen ostobák vagytok! Csekélység (a Szent Kunigunda beneficium) miatt civódtok velem - vigyázzatok, hogy ne szálljon nagyobb baj rátok. A pozsonyiak maguk vásároltak házat maguknak, és ezt használják a prédikációikra, és a templomokat meg kellett hagyni a katolikusoknak. Ha nem adjátok vissza a templomainkat, úgy hamarosan megjelennek a királyi kiküldöttek, és erre kényszerítenek benneteket. (65 v-66 v ) Sőt, én a nádor urat is olyan ítéletre bírhatom ebben az ügyben, hogy ne legyenek a templomok a tietek. Ez azt jelenti: minden a katolikus egyház kára nélkül történjék! Építsetek magatoknak templomokat és iskolákat!" Mi azt feleltük erre, hogy Ferdinánd és Miksa császárok idejében a Szent Mihály templomban először 8 óráig a katolikus vallásgyakorlás folyt, majd az evangélikus prédikátorok prédikáltak, így ebben egyezség volt, a fent nevezett császárok is helyben hagyták. A püspök erre azt felelte: „De Rudolf császár és Draskovits kardinális bizonyos okok miatt elvette tőletek." Mi azt válaszoltuk, hogy a kassaiak, a bártfaiak, az eperjesiek és a többiek mégis mindig így csinálták. A püspök azt felelte, hogy „azok kétszer is lázadóvá lettek, ti azonban mindig hűségesek maradtatok császárotokhoz és királyotokhoz, ezért méltán vették el tőletek a prédikátoraitokat (67 r ), mi és a császár atyailag gondoskodunk rólatok, hogy benneteket ne vezessenek félre. Azt hiszitek, hogy már szabadságotok van arra, hogy tetszéstek szerint vehessetek fel prédikátorokat és iskolamestereket, de ti visszaéltek vélt szabadságotokkal, s hogy meddig rendelkezhettek ezzel, azt is hamarosan meg fogjátok tudni! Egyáltalán nem tartjátok karban a Szent Erzsébet kápolnát, amit most száz tallérral elintézhetnétek, arra majd később többszáz tallért kell kiadnotok, és végül mégis fel kell építenetek. Voltam az ispotályban - az a rendetlenség és ocsmányság, ami ott folyik, igazán szánalomra méltó stb." Anno 1611. A megboldogult Nádasdy Ferenc özvegyét - ez az özvegy született Báthori lány (67 v ) a nádor úr, és különösen őfelsége, a király annak csejtei uradalmába bezáratta