"Magyarok maradtunk" 1921-1996; Konferencia a soproni népszavazásról (Sopron, 1996. december 12.) - A Soproni Szemle kiadványai. (Sopron, 1997)

ORMOS MÁRIA: Sopron a nagypolitikában (előadás)

nyelvi többségű területekre támasztott osztrák igényekre vonatkozóan. Coolidge javaslatai alapján a Nyugat-Magyarországra irányuló osztrák óhajt az amerikai delegáció magáévá tette, és Lansing külügyminiszter május 8-án elérte, hogy a Külügyminiszterek Tanácsa vizsgálandó kérdéssé nyilvánítsa. Ez azonban mégsem történt meg, úgy, hogy Wilson elnök május 12-én a Legfelsőbb Tanács elé vitte az ügyet. A Tanács tagjai az első alkalommal eléggé értetlenül fogadták a kérdésfelvetést, az olasz külügyminiszter, Sonnino pedig kifejezetten ellenezte tárgyalását. Az amerikai elnök indokként csupán arra tudott hivatkozni, hogy a már hívott osztrák delegáció fel fogja vetni a kérdést, és erre a konferenciának fel kell készülnie. Ekkortájt jelentek meg az első hírek az osztrák sajtóban arról, hogy a magyarországi határmenti német közössegek Ausztriához akarnak csatlakozni. A francia titkosszolgálat azonban nem hitt ebben. Egy május 26-i jelentés szerint „E vágy nem általános, és föként Sopronban a lakosság és különösképpen a munkás elem Magyarországon akar maradni". Mindazonáltal a Legfelsőbb Tanács május 27. és 31. közötti ülésén lefolytatott viták azzal zárultak, hogy amerikai-angol-francia egyetértéssel és kelletlen olasz hozzájárulással a Tanács elvileg elfogadta a német lakta magyar határszél átcsatolását Ausztriához. Egyúttal a már Párizsban tartózkodó osztrák delegáció tudtára adták, hogy bizalmas javaslatait eljuttathatja a Tanácshoz. Mi húzódott meg e folyamat mögött? Felmerül annak a lehetősége, hogy a döntés a Magyarországon fennálló bolsevik uralommal állhatott kapcsolatban. Nem kétséges, hogy e körülmény az eljárást megkönnyítette, és az sem, hogy az osztrák delegáció a lehetőséget felhasználta. Otto Bauer külügyminiszter azon a nézeten volt, hogy Ausztriának nem érdeke a tanácsúralom gyors eltűnése, mivel léte segíthet a nyugati magyar területek megszerzésében. A delegáció által e kérdésben a békekonferenciának átnyújtott memorandum a magyarországi bolsevizmussal kapcsolatban így érvelt: „E minket egyik percről a másikra fenyegető veszély, amelynek nem lehet félreismerni a jelentőségét Európa egészére nézve, világossá tette számunkra annak abszolút szükségességét, hogy Nyugat-Magyarország német részét Ausztriához csatolják. Német-Ausztria másként szomszédaink kalandor kormánya kalandor vállalkozásainak áldozatává válna". Mindazonáltal a Kun Béla rezsim léte csupán adalék volt a játszmában, és a nagyhatalmi vitában, az érvrendszerben meg sem jelent. Itt két másik szempont játszotta a főszerepet. Az egyik a korridor követelés elhárítása volt, és ez elsősorban Wilson elnököt foglalkoztatta, de megnyerhető volt számára valamennyi győztes nagyhatalom politikai vezetése. Az olasz delegáció végül szintén emiatt