Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
az alperesé volt és abból Borbála asszony anyjának kielégítést is fizetett, tehát Borbála asszony nem adhatta volna el azt. Az alperes bizonyítja is állítását, bemutatva néhai Czobor Imre úr két, örököt valló levelét, valamint egy harmadik levelet is, azt állítván, hogy jogtalanul verték meg őt és ezért ítélethozatalt kér. A törvényszék a következő ítéletet hozta ebben az ügyben: mivel a bemutatott levelekből világosan kiderül, hogy Völcsey Sebestyén jószágait a leánya eladta Völcsey Györgynek, ezért Csala Gergely és házastársa semmiféle hatalmaskodást nem kellett volna, hogy elkövessenek. Mivel azonban hatalmaskodásokat követtek el, ezért 100 forint büntetésben marasztalja el őket a törvényszék, amely összeget egyenlően kell felosztani a bíró és a perbéli ellenfelük között. — A felperes fél megfellebbezi az ítéletet, az alperes fél pedig kijelenti, hogy a fellebbezést nem lehet átküldeni, mivel a felek önként egyetértettek az ítélettel. A dolog a törvényszék szerint is így van. Ezután az alperes fél kifizette az ítéletről kiadandó levélért járó 50 dénárt. 409. (I. 68-69.) Pataky Gergely az alispán úr személyében a következőket terjesztette elő: Pünkösd szent ünnepe (május 14-e) táján Geresdy Antal és házastársa, Zsófia asszony, nem törődvén az isteni és emberi törvényekkel, káromló szavakat szóltak a Szentlélekre. Kéri tehát, hogy az ország köztörvényeiben foglaltaknak megfelelően hozzon ítéletet a törvényszék a nevezettek ellen. — Bozay Miklós a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel megjelenvén Geresdy Antal személyében és házastársa érdekében, azt válaszolja, hogy az alperesek tagadják az ellenük felhozott vádat. A felperes fél erre az alábbi, eskü alatt vallomást tett tanúkkal bizonyítja a keresetét: — a Nagygeresd (Nag Geresd) possessióban lakó Nóvák (Nowak) István azt vallotta, hogy Geresdy Antal szájából hallotta Pünkösd ünnepén a káromkodást; — a Nagygeresd possessióban lakó Szabó Balázs azt vallotta, hogy Geresdy Antal házastársának a szájából Nagygeresden, a Könyörgések vasárnapja utáni szerdán (május 3-án) hallott káromkodást; — kisgeresdi Parraghy (Parragy de Kys Geresd) Bálint azt vallotta, hogy a legutóbb megtartott törvényszéki ülés napján, Kisgeresden hallott káromkodást Geresdy Antal házastársának a szájából; — Dormán Gál házastársa, Zsófia asszony azt vallotta, hogy mind Geresdy Antalnak, mind pedig a házastársának a szájából igen gyakran hallott lélek ellen való káromkodást; — kisgeresdi (de Kysgeresd) Dormán László azt vallotta, hogy Geresdy Antal házastársának a szájából a legutóbb megtartott törvényszéki ülés napján hallott lélek ellen való káromkodást, Geresdy Antal szájából pedig az elmúlt esztendőben; — Parraghy Bálint házastársa, Veronika asszony azt vallotta, hogy mind Geresdy Antalnak, mind pedig a házastársának szájából hallott káromkodást; — Szabó Balázs házastársa, Orsolya asszony azt vallotta, hogy Geresdy Antal házastársától hallott káromkodást; — Anna asszony (honesta), Bede Józsának, Tahy Bernát özvegye Nagygeresd possessióban lakó jobbágyának a felesége ugyanazt vallotta, amit Dormán Gál házastársa, Zsófia asszony.