Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
elkövetésére irányuló szándékaiknak és arról a vármegye közönsége tudomást szerez, vagy ha rossz és gonosz életű emberekkel adják magukat össze vagy közösködnek, vagy akármiféle gyanúság esetén, tekintet nélkül nemesi előjogaikra és szabadságukra, a bármikori alispán elfogathatja és törvényes eljárás nélkül (hiszen már született ítélet ellenük) az ítéletvégrehajtókkal akasztófára küldheti és felakasztathatja őket. •— Karré Imre és Karré 79 Bálint önként kötelezte is magát erre a feltételre. 404. (I. 67.) Bük (Bywk) Gothárd protestációt terjeszt elő, amely szerint ha Erdős (Erdews) Tamás valami rosszat tervez ellene elkövetni, akkor azt, ami történik, ne neki, hanem saját magának tulajdonítsa. Megyei Törvényszék (Sedes iudiciaria) (1581.) május 22-23. (f. 11-111. p. D. Trinitatis), Újkér 405. (I. 68.) Völcsey (Wewlchey) György az egyik részről, a másik részről pedig Borbála asszony, Csala (Chala) Gergely házastársa, tudniillik néhai Völcsey Sebestyén leánya kötelezték magukat itt, a törvényszék színe előtt, hogy elfogadják a közöttük történt hatalmaskodások ügyében az ítéletet. Borbála asszony azonban kijelentette, hogy semmiféle törvényt nem kíván elfogadni a jószágok tulajdonjogának a tekintetében. — A kötelék — amelyet a két fél kézfogással magára vállalt — öszege 100 forint, amely pénzt az alispán úr a jelen rendelkezés alapján behajthat az ítéletnek nem engedelmeskedő fél jószágaiból és kioszthat a bíró, valamint a másik fél között, 80 s ez ellen semmiféle törvényes jogorvoslatnak nem lesz helye. 406. (I. 68.) Borbála asszony 48 forint letételével inti Völcsey Györgyöt néhai Völcsey Sebestyénnek valamely elzálogosított jószágai miatt, amelyek Völcsej possessióban fekszenek. 407. (I. 68.) Borbála asszony (eadem domina, lásd az előző bejegyzést) inti Öry (Ewry) Lászlót és fivéreit... 81 408. (I. 68.) Galambos István Borbála asszonynak a személyében a következőket terjeszti elő Völcsey György ellen: amidőn nem túlságosan régen e nevezett felperes asszony valamely összegért eladta az egyik atyai birtokrészét Bornemissza Jánosnak — aki házat is kezdett építeni ott —, akkor Völcsey György reá és nevezett férjére támadt, különféle szidalmakkal illette őket, azt mondván, hogy nem akarja őket ott megtűrni, hanem inkább felgyújtja azt a házat. Bozay Miklós Völcsey György személyében a következőket válaszolta a felperes előterjesztésére: a nevezett alperes azért nem akarja megtűrni Csala Gergelyt és házastársát a mondott házban, mert az a ház nem az övék, hanem