Csorba László: „Magyarország csillaga" Széchenyi István - 225 éve született a sopronnyéki kerület '48-as képviselője. Rövid pályakép (Sopron, 2017)

A "nemzet napszámosa" és a "legnagyobb magyar"

Kijózanító pillanat - a történelmi legendáriumban megőrzött kép, a reformkor két óriásának szellemiérzelmi találkozása helyett kínos feszengés. A tudományos kutatás ma már pontosan feltárta, miért is nem örült a gróf e kitüntető elnevezésnek. Kossuth ugyanis beszédében nem Széchenyi apoteózisát kívánta elzengeni, hanem a maga életútjának a reformokkal való összekapcsolásáról szólt, és ennek során említette meg a másik halhatatlan érdemeit. Szinte népmeséi „technikával” mutatta be önmagát, mint „érdemtelen hír- s névtelen homályos polgárt”, aki barátai segítségével a reformok pisla mécsesét „egy kis szövétnekké [fáklya] növelte, mely legalább any- nyi világot adott, hogy éreznők mellette, mi borzalmas nem jó e térszakon is a sötétség”. Mintha csak a mesebeli kisbojtárt hallanánk, aki nekivág a világ száz bajának, hogy sikeresen megküzdjön vele... Nem kétséges, hogy a börtönt megjárt lapszerkesztőnek minden erkölcsi alapja megvolt ahhoz, hogy az átalakulás ügyét sajátjaként mutassa be. Ám miközben magáról beszélt, ekkor említette meg - méghozzá múlt időben! -Széchenyit, és így lényegében felül - és kívül - emelte őt a reformokért küzdők táborán.

68. Széchenyi István. (Josef Kriehuber litográfiája)

A lélekemelő szavak kísérete nem tetszett tehát a grófnak; az, hogy itt végső soron nem róla van szó, noha őt dicsérik; hogy példakép már csupán s nem a napi küzdelmek vezére vagy legalábbis osztályosa. Emiatt tovább növekedett Kossuth iránti ellenszenve - miközben maga a “keresztapa” hamarosan megismételte és így tovább nyomatékosította kijelentését 1841-ben megjelent, Felelet című röpiratában, amelyben Széchenyinek a Pesti Hírlap modorát támadó írása, A kelet népe érvelésével vitatkozott. Ebben írja, hogy „Ki korán jő, isoláltan [elszigetelve] áll, ’s az egyedülállónak lépteit maradandó hatás nem követheti. [... ] A ki későn jő, fényes nappal gyújt világot, s még hálát adhatunk, ha működése csak haszontalan. [...] Gróf Széchenyit á kor szükségeinek hatalma alkalmas perczben ragadta meg. О korának nyelvévé lön; ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik. [...] Ujjait a’ kornak üterére tévé, és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom én őt legnagyobb magyarnak.”