Csorba László: „Magyarország csillaga" Széchenyi István - 225 éve született a sopronnyéki kerület '48-as képviselője. Rövid pályakép (Sopron, 2017)

Politikai magány

Politikai magány Védegylet néven indítandó mozgalmat, amelynek híveiként a magyar áruk kizárólagos vásárlására aláírt kötelezettséggel a polgárok mintegy a saját küszöbükön húzták meg a vámvonalat, pótlólagos keresletet teremtve a magyar iparcikkek számára. A nyilvános vitát azonban egy időre megakasztotta, illetve új témák szerint alakította át a felfoko­zott várakozásokkal beharangozott, 1843-44. évi országgyűlés. A reformmozgalom a háziadónak - vagyis a megyei közigazgatási költségeknek - a jobágyokkal megosztott nemesi viselését kívánta a májusban megnyíló új diéta tárgya­lásainak centrumába emelni, de már a megyékben, a követutasítások megszavaztatása során kiderült, hogy nem kap többséget a közteherviselés megvalósításának ez a dön­tő mozzanata. A felhecceit kisnemesi tömegek akciói során kirobbanó erőszak miatt olyan jeles politikusok maradtak távol Pozsonytól, mint pl. Deák Ferenc. Széchenyi ebben a helyzetben publikálta közvetítő jellegű, már említett telekdíj-tervezetét, ame­lyet Kossuh javaslatára egészítettek ki azzal, hogy a felállítandó országos közpénztár a hitelek felét jobbágyoknak folyósítsa kedvezményes örökváltsági kölcsönre, a pénz kezelését pedig az országgyűlés ellenőrizze. A döntő tárgyalási napon a gróf örömmel 73 92. Deák Ferenc (Wilfing József alkotása)

Next

/
Thumbnails
Contents