Csorba László: „Magyarország csillaga" Széchenyi István - 225 éve született a sopronnyéki kerület '48-as képviselője. Rövid pályakép (Sopron, 2017)

Politikai magány

együtt volt, de mindmáig használt nevét az 1800-as évek elején a spanyol cortes re­formokat sürgető tagjairól kapta. Európai, majd világkarrierjét a kifejezés az angol parlamentnek köszönheti: ott kezdték el használni a vitákban a konzervatívok ellen­feleinek csúfneveként, és innen tették pillanatok alatt népszerűvé a Times és laptársai tudósításai. Nos, a 19. században az számított liberálisnak, aki - legalábbis elméletben- elfogadta a felvilágosodásnak (erős keresztény és humanista alapokra támaszkodó) azon gondolatát, hogy minden ember egyenlő jogokkal születik, továbbá hogy ezeket- az élethez való jogot, valamint a magunkkal való rendelkezés (szabadság) és a folya­matos élet feltételeivel való rendelkezés (tulajdon) jogait - az emberi közösség napi együttélése számára az ún. polgári jogok konkretizálják. A magunk feletti rendelkezés emberi jogából következik a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság polgári (vagyis egy közösség minden polgárát megillető) joga, de ugyanígy a szabad gazdasági vállal­kozás joga is. A gondolatszabadságtól egyetlen lépés a gondolatok közlésének szabad­sága (szólás-, sajtó- és tanítási szabadság), csoportos gyakorlásuk szabadságából pedig ugyanígy önként fakad a gyülekezési jog. Mivel a szabad gondolat az emberi közösség berendezkedésére is vonatkozhat, így innen vezethetők le az összes politikai szabad­ságjogok (választás, választhatás, „semmit rólunk nélkülünk” stb.), amelyek érvénye­sítésénél azonban könnyen adódhat konfliktus a mindenkit megillető önrendelkezési jog eltérő gyakorlásából. 85. Öt magyar arisztokrata. (Josef Kriehuber litográfiája, 1843) 68

Next

/
Thumbnails
Contents