Forradalmak sodrában; A Tanácsköztársaság Sopronban és Sopron vármegyében a kortársak szemével (1920-1921) (Sopron, 2014)

Dominkovits Péter: Kutatottság, aktualitás, lehetőségek - szempontok a Tanácsköztársaság helyi forrásbázisának feltárásához

hivatali helyettese, Dőry Ferenc fogalmazott: „Csánki újra elfoglalta hivatalát és hozzálátott a romok eltakarításához”.36 A levéltári munka 1918 novemberétől nem folyt, a katonai felügyelet nélkül maradt új épületbe intézmények, civilek költöztek. A levéltárügy felügyeletét a Közoktatásügyi Népbiz­tosság az 1919. április 29-i, 26/919. K. N. rendeletével átvette, majd a 33/1919. K. N. ren­delet (máj. 15.) az Országos Levéltárügyi Tanács hatáskörét és feladatait, így az Országos Levéltár rendszeren belüli helyét, viszonyát az országos intézményekhez (pl. Magyar Nem­zeti Múzeum, Magyar Tudományos Akadémia) szabályozta, továbbá az egyházi, a magán, a hiteleshelyi levéltárak helyzetét, kötelezettségeit határozta meg. A magánszemélyek számára is előírta a birtokukban lévő történeti értékű dokumentumok Országos Levéltárba történő beszolgáltatását.37 A „levéltárügy szinte teljes centralizálásának terve”38 készült el. Ahogy a városi, vármegyei tisztviselőknek, úgy a levéltári terület munkatársainak is át kellett esnie egy igazoló vizsgálaton. Ennek egyik legjobban ismert esete a bécsi közös köz­ponti levéltárakat szétválasztó szakmai delegáció igazolása, amely a magas szintű szakmai munkáját a tanácskormány alatt is töretlenül folytatta (pl. Eckhardt Ferenc, Károlyi Árpád, Stokka Tankréd stb). E delegációban folyamatosan részt vett a kommün történetpolitikai elveihez a fenti személyek közül leginkább igazodó Szekfű Gyula is — akit Házi már korábbi bécsi útjairól ismert —, aki joggal nemzeti feladatként indokolta a státusban maradást.39 Házi városi levéltárosi munkája mellett, az őszirózsás forradalom teljes időszaka alatt (valójában 1918. október 28-tól 1919. március 27-ig), a Vallás- és Közoktatási Minisztérium engedélyével, Mihályi Ernő és Horváth Detre szerzetes szaktanárok irányításával a soproni bencés főgimnáziumban a VIII. osztályban történelmet, a III. osztályban földrajzot tanított. Nem kizárt, ennek is köszönhető, hogy az ősz során a gimnázium ifjúságának ő mondott beszédet.40 A főlevéltáros szintén túlesett az igazoláson. Méltatlan kényszernyugdíjazását követően 1951-ben írt önéletrajzában kiemelte: Az 1919-es forradalom idején Sopronban tartózkodva a városi levéltárban dolgozott.41 A kommün során sértett Csánki a helyi, városi igazolásokban jártas Házit kérte fel a proletárdiktatúra helyi lefolyásának, visszaemlékezései­nek jelentésekben történő összegyűjtésére, jelezve: Heves vármegye elsők között küldött ilyen anyagot; a dokumentumok forrásértéke miatt e gyűjtés fontos, ezért az értékelt túlter­heltség miatt is a beküldési határidőt 1921. március 1-jéig tolják ki.42 Házi jelenleg rekonstruált, közzéadott gyűjtése nem teljes, nem kizárható, hogy a továb­bi forrásfeltárás során még egyes dokumentumok előkerülhetnek. Feltűnő, hogy a gyűjtésé­ben nem szerepel az Evangélikus Egyházközség, aminek kommün alatti életéről Hanzmann Károly espereslelkész sokáig kéziratban maradt forrásértékű egyháztörténeti munkája részle­tesen beszámolt. Hanzmann az időszakot a „hit és türelem próbaideje”43 szavakkal jellemez­Szempontok a Tanácsköztársaság helyi forrásbázisának feltárásához 36 Lakos 2006. 185-188., Csánki 1919. március 22-én a bécsi közös levéltárak felosztásakor a magyar igények szervezeti kereteit — azaz a Közoktatásügyi Minisztérium alól a Külügyminisztérium alá rendelést — ismertette: Ress 2008. (Nr. 35.) 58-59. Dőry idézete: Dőry 1933/2012. 77. 37 Lakos 2006. 169-184. 38 Lakos 2006. 184. 39 Ress 2011. 84-95. a levéltári delegáció Tanácsköztársaság alatti tevékenysége általánosabb nemzetközi kontex­tusban: Ress 2008. XLI-XLIL, a Tanácsköztársaság alatti dokumentumokat - közöttük Szekfű alapvető jelenté­sét - publikálta: Ress 2008. (nr. 35-42.), 58-87., (nr. 45.), 90-94. 40 Borosay Dávid igazgató igazolása: MNL GyMSM SL XIV. 98. Házi Jenő főlevéltáros ir. 1. d., Sopron, 1919. márc. 29., beszédét: uo. 36. d. 41 MNL GyMSM SL XIV. 98. Házi Jenő főlevéltáros iratai, 1. d., Önéletrajz, Kapuvár, 1951. július 27. 42 Csánki Dezső Házi Jenőhöz 1920. dec. 23-án írt levelét közölte: Dominkovits. 1996. (nr. 8.) 100. A Bizottság működéséről, Csánki szerepéről, a soproni adatgyűjtésről 1. Németh Ildikó bevezető tanulmányát e kötetben. 43 Hanzmann 2000. 55. 21

Next

/
Thumbnails
Contents