Forradalmak sodrában; A Tanácsköztársaság Sopronban és Sopron vármegyében a kortársak szemével (1920-1921) (Sopron, 2014)

Dominkovits Péter: Kutatottság, aktualitás, lehetőségek - szempontok a Tanácsköztársaság helyi forrásbázisának feltárásához

DOMINKOVITS PÉTER

KUTATOTTSÁG, AKTUALITÁS, LEHETŐSÉGEK - SZEMPONTOK A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HELYI FORRÁSBÁZISÁNAK FELTÁRÁSÁHOZ

„Végtelenül szomorú látványt nyújtott, és ennek keserves emlékét soha se tudtam elfelejteni, amikor a régi tanácsteremben megpillantottam a rangfokozat nélküli rendőr- és katonatiszteket. Az úgynevezett októberi forradalom borzasztó eseményei máig kísértenek, hiszen elképzelhetően rettenetes látvány és érzés volt, amikor az ember mindent összedőlni látott, amit addig fixnek, elpusztíthatadanak tartott. Amikor arra kellett ébrednie, hogy nincs katonaság, csendőrség, rendőrség, és felbomlóban van az egész állam- és közigazgatás. Amikor senki sincs, aki valakit meg tudjon védeni és mindenki ki van szolgáltatva egyesek lelkiisme- reden, felelődén bosszújának.”1 A teljes talajvesztettség, a modernizált, öröknek hitt nemzet- fenntartó történed magyar államba vetett hit elvesztése kapott így megfogalmazást a keresztény nemzeti középosztályhoz tartozó Csitáry Elemér emlékiratának a forradalmak korára visszaemlékező fejezetében. „A viszonyok közben tovább romlottak, és egyre jobban lehetet érezni, hogy lassan, de biztosan csúszunk a féktelen demagógiával előkészített proletárdiktatúra felé.”2 A hivatali előmenetel lehetőségével tudatosan nem élve, de a tárgyidőszakban is fegyelmezetten dolgozva élte át a kommün időszakát az országos politikába, közigazgatásba a nevét beíró székesfehérvári várospolitikus. Csitáry' közszolgálatát 1915-ben polgármesteri személyi titkárként kezdte, 1917 tavaszán I. osztályú aljegyző, két hónappal később tb. főjegyző, 1918 decemberétől helyettes gazdasági tanácsnoka lett városának. Bár 1919 februárjában helyettes polgármesterré választották, tisztségét nem töltötte be, folyamatosan felfelé ívelő kommunális politikai karriere 1931 decemberével újabb csúcspontjához érkezett: a város történetében önálló „érát” képezve egy évtizedre városa polgármestere lett.

Sajnos máig keveset tudunk Sopron város és vármegye hivatali elitjének, az innen származó, ide kötődő, helyi és regionális középosztály, illetve az arisztokrácia képviselőinek forradalmak alatti sorsáról. A köz- és magángyűjteményekben fellelhető nagyszámú ego dokumentum ellenére a forradalmak időszaka szinte ismeretlen az egyéni emlékek, a terrorral járó rendszerváltások átélésének mindennapi nézőpontjából. Csupán a „jéghegy csúcsát” karcolva: „April 20-án menekülni a kommunisták üldözése elől. Az exponáltabb volt képviselőket ugyanis össze fogatta a szovjet és én Kispestre egy munkás családhoz Molnár Sándorékhoz menekültem.” így írt Sopron vármegye legendás politikusa, Simon Elemér — 1897-től tb. szolgabíró, 1920 szeptemberétől tb. főjegyző — 1922—1935 között törvényhatósága és Sopron város főispánja, aki a véderőbizottság tagjaként már 1918-tól háborús uszí- tónak számított, körözés alatt is állt. Előbb csáfordi birtokára húzódott vissza, majd ahogy e sorok is jelzik, Budapestre kényszerült menekülni.3 Nem csoda, ha naplójában örömmel örökítette meg a kommün végét: „Aug 2-án megbukott a Tanácsköztársaság és mi zavartalan boldogságban élveztük Csáfordon ...”4 az új együttlétet. Vezető hivatalviselése idején hű munkatársa, Gévay-Wolf Lajos ekkor a kismartoni járás szolgabírájaként teljesítette hivatali

1 Csitáry 2013. 96-97.

2 Csitáry 2013. 99.

3 MNL GyMSM SL XIII. 14. Simon család levéltára, 10. d., Simon Elemér naplója, I. köt. 55—56., Tóth 2000. 337.

4 MNL GyMSM SL XIII. 14. Simon család levéltára, 10. d., Simon Elemér naplója, I. köt. 61.

15