Pálffy Géza: A Szent Korona Sopronban; Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei (Sopron-Budapest, 2014)
A koronaláda legkorábbi hivatalos leltára - 1622. augusztus 9.
A koronaláda legkorábbi hivatalos leltára - 1622. augusztus 9. 57. A koronaláda legkorábbi hivatalos leltára, 1622. augusztus 9. A Szent Korona második soproni látogatásának még egy kiemelkedő emléke maradt: a koronázási jelvényeket őrző láda eddig ismert legkorábbi hivatalos leltára. Ez ideig ugyanis a koronaláda legrégebbi összeírását 1638. február 26-áról ismertük, hiszen ezt a dokumentumot magában a ládában évszázadokon át megőrizték. Ez utóbbi leltár III. Ferdinánd magyar király (1637- 1657) első felesége, a spanyolok Habsburg ágából származó Mária Anna királyné pozsonyi koronázását (1638. febr. 14.) követően készült. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában azonban nemrég sikerült egy korábbit felfedeznünk. Az újonnan feltárt, latin nyelvű forrást a felségjelvények Sopronból való elszállításának másnapján, 1622. augusztus 9-én Pozsonyban vetették papírra. Az uralkodó és a rendek biztosai között nemcsak olyan előkelőségek kaptak helyet, mint Thurzó Szaniszló nádor, Pázmány Péter esztergomi érsek és a két koronaőr, hanem Sopron város követei is: két komoly politikai és városirányítási tapasztalatokkal bíró, ismert előkelő polgár, Jacob Stainer és Erhard Artner. Az utóbbit a soproniak onnan is ismerhetik, hogy hosszabb jegyzősége és belső tanácsossága utáni polgármestersége (1635-1644) idejéből, 1642-ből gyönyörű aranyozott díszítésű, ezüst polgármesteri jogara a Soproni Múzeum gyűjteményében fennmaradt az utókorra. A főméltóságok mellett 1622 késő nyarán ők is meggyőződ hettek arról, hogy a pozsonyi vár Koronatornyában bevett őrzési he lyükre minden koronázási jelvény hiánytalanul visszakerült. így itt a koronaláda 1608-ban bevezetett hivatalos lepecsételésére is sor kerülhetett, mégpedig az uralkodó és a magyar politikai elit képviselői által. Ennek módját az 1916. végi utolsó királykoronázásról egy nemrég felbukkant képeslap fotója jól szemlélteti. 58. Erhard Artner polgármesteri jogara, 1642 43